
Az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda olyan 18-30 év közötti fiatalok jelentkezését várja, akik Nyugat- és Közép-Kelet-Európában szeretnének önkéntes diakóniai szolgálatot vállalni, Kárpátaljától Nagy-Britanniáig és Svédországtól Olaszországig. A 9-12 hónapos szolgálati idő szeptember elején kezdődik, a felvételi beszélgetés februárban lesz.
tovább
Újévkor bomba robbant egy egyiptomi kopt keresztény templomban és a támadásban huszonegyen meghaltak. Egy január elején közzétett tanulmány szerint a vallásuk miatt üldözött emberek nagy része keresztyén. Ötven országban mintegy százmillióan vannak veszélyben - állítja az Open Doors. A keresztény emberi jogi szervezet adatai azt mutatják: a keresztyénüldözés világszerte drámaian növekszik.
Az Open Doors nemzetközi keresztény emberi jogi szervezet minden évben helyszíni interjúk, a túlkapásokról szóló híradások és szakértői becslések alapján értékeli a keresztyének helyzetét. Az aktuális, a keresztyéneket hitük miatt a leginkább üldöző ötven országot felölelő lista a 2009. szeptember 1. és a 2010. október 31. közötti időszak adatait tartalmazza.


-Mi is történt ebben az évben? Tényleg, ezt már teljesen elfelejtettem!
-Emlékszel még, mi történt a táborban ott azon a péntek este, amikor izgultunk, hogy hazaérünk-e a nagy vihar előtt? Ó, mekkora csoda volt!
-Sokáig nem tudtam, mit akar megértetni Isten azzal az igével, amit kaptam az elmúlt szilveszterkor, de ott a ravatal mellett ez teljesen világos lett!
Sok hasonló gondolat szakadt fel belőlünk, amikor megpróbáltuk újraélni azokat az eseményeket és benyomásokat, amik jelentették számunkra a 2010. évi történéseket akár egyéni, akár családi szinten. Egészen bátrak voltunk hangosan kimondani gondolatainkat, mert volt miről, és akkor hirtelen helyére kerültek az eddig meg nem értett összefüggések. Ereje van a közösségnek, ezt újra felfedeztük, nem csak mi felnőttek harmincon innen és túl, hanem a nyugdíjasok, sőt az ereje teljében lévő, erőtől duzzadó ifjúság is. Mindenki a maga közösségében értékelte az elmúlt évet annak örömeivel és szomorúságaival. Még a gyermekek is élvezték a kis pajtásaikkal való újratalálkozás örömét, hiszen önfeledten játszhattak.
tovább
A jövő nyári Csillagponton reménység szerint több mint 100 kiscsoportban dolgozzuk majd föl a délelőtti főelőadáson elhangzott témákat, gondolatokat. Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, 100 lelkes és rátermett kiscsoportvezetőre van szükségünk. Ha elmúltál 18 éves, református vagy és érzel magadban elhívást, hogy 8-15 fős csoportban beszélgetéseket vezess 2011. július 19 és 23 között, akkor várjuk jelentkezésedet a honlapról letölthető jelentkezési lap visszaküldésével január 15-ig.

Bővebb információ és jelentkezési lap:
http://csillag.reformatus.hu/2011/kiscsop.html
tovább
Még lehet jelentkezni!

A Magyar Református Szeretetszolgálat EL(Ő)HÍVÁS - Önkéntesek szerepe a közösségépítésben címmel konferenciát szervez az önkéntesség témakörében. Célunk a konferenciával, hogy gyülekezeteink jól működő önkéntes gyakorlatait megismertessük, továbbadjuk, és lehetőséget kínáljunk az önkéntes témával kapcsolatos vitáknak, szemléletek megosztásának.
A konferencia időpontja 2011. január 27-29., helyszíne Berekfürdő. A konferenciára szeretettel hívjuk és várjuk egyházközségeink lelkipásztorait az egész Kárpát-medencéből, valamint gyülekezetenként néhány aktív tagot, akik szeretnének új lehetőségeket megismerni, illetve saját tapasztalataikat továbbadni, megosztani a témában.
tovább

Ezúton szeretnénk emlékeztetni, hogy amennyiben még nem küldte el a jelentkezését a Felkészülés és Felfrissülés Konferenciára, már csak 5 napig (január 10-ig) lehet regisztrálni! Minden keresztény felekezetet hívunk erre az alkalomra, és reméljük, hogy ismét megélhetjük majd a Lélek csodálatos egységét, amint megtapasztaljuk, milyen öröm együtt munkálkodni az Evangélium terjesztésében.
A konferencia időpontja: 2011. január 15. (szombat) 9.30-17.00 h
Helyszíne: Lágymányosi Ökumenikus Központ
Budapest, 1117, Magyar Tudósok körútja 3.
Hisszük, hogy a mi generációnk számára az Egyház elsődleges feladata az, hogy újra felfedezze az Evangélium erejét, megváltoztatva ezáltal életeket és közösségeket. Az Alpha kurzus rendkívül hatékonynak bizonyult az emberek megszólítására és ösztönzésére, azáltal, hogy a résztvevők nyitott légkörben tehetik fel útkereső kérdéseiket a hittel kapcsolatban.
tovább
A korábbi évek hagyományát folytatva 2011-ben is jelmondat, éves téma jelöli ki a Magyarországi Református Egyházban folyó közegyházi munka irányait és ad támpontot a gyülekezetek számára. Az előttünk álló esztendőben Pál korinthusiakhoz intézett szavaiból a „Krisztusért követségben" kifejezés lesz ez a vezérfonal. A páli üzenet jól kifejezi mindazt, aminek 2011-ben és mindenkor a református egyház tevékenységének az alapját kell jelentenie: a biblikus alapozottságot, Jézus Krisztus középpontba helyezését, mint a legfőbb reformátori gondolatot és a módot, a kérést közvetítő követséget.
„Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!" - áll Pálnak a korinthusiakhoz írott második levelében (2Kor 5,20). Krisztus hirdetése, megjelenítése az egyház semmilyen tevékenységéből nem hiányozhat, ez a központ; ha ez hiányzik, akkor a reformátori tanítást tagadjuk meg és veszítjük el. A krisztusi üzenet lényege, hogy Isten Krisztusban megbékéltette magával a világot és kiengesztelte. Ennek a megbékélésnek a meghirdetése az, ami a Krisztus követeinek a dolga ebben a világban. Fontos, hogy Pál apostol Krisztus követeként határozza meg a saját szerepét: a követnek az a dolga, hogy ne a saját üzenetét mondja, hanem azonosuljon az evangéliummal. Az is nagyon érdekes ebben a megfogalmazásban, hogy a követ beszédformája a kérés. Mi magunktól sokszor úgy képzeljük el, hogy a mindenható Isten, aki Krisztusban azt mondja, hogy nekem adatott minden hatalom mennyen és földön, Ő nem kér, hanem parancsol és elrendel. Az apostol azonban azt mondja, hogy kérünk titeket, mert a kérés igazán az a beszédforma, amely tiszteletben tartja a másik ember szabadságát.
tovább

2010 adventjében december 4-én presbiteri konferenciára gyűltünk össze Székesfehérváron presbiterek, gondnokok, gyülekezeti képviselők és lelkipásztorok.
A szívélyes esperesi köszöntő és tájékoztató után áhítattal folytatódott az együttlétünk.
Somogyi László a Székesfehérvári gyül. lelkipásztora a Zsid.1,5-14-et olvasta. A levél szerzője a Lélek által ihletetten beszél Istenről, ugyanakkor Jézus Krisztusról tesz kijelentést, az angyalok fölé emeli, mert a királyi szövetség benne teljesedett be. Úgy szól róla, mint Uraknak Uráról és Királyoknak Királyáról, akit a legmagasabb helyen látni, dicsőíteni kell /ez a feladatunk/ teljes örömmel, mert a második adventben Istenként, Királyoknak Királyaként jön el. A szerző meggyőződése mögött személyes találkozás áll. Erre a találkozásra vagyunk mi is mindnyájan elhívva, hogy ezt a találkozást átélve erőt adjon, hogy mi is hirdessük Krisztus páratlanságát, egyetlenszerűségét, mert Ő fog eljönni azon a napon. A vele való találkozásra kell, hogy felkészítsen az advent. Ő az, aki betölti szükségeinket és szeretetével átölel, hogy hitünkben megújulva mehessünk tovább.
tovább

a képen a bodajki református templom látható
„Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek..."
ApCsel. 1,7-8
Az embert minden időben érdekelte, hogy mi fog történni a következő napon, héten. Egy-egy ütközet előtt a hadvezérek szerették volna tudni, hogy győztes lesz-e a csata kimenetele, vagy sem? Ki lesz az eljövendő időben a férje, vagy felesége, milyen nemű lesz a születendő gyermek? A betegségből van-e gyógyulás?
Számtalan kérdés a világ végével kapcsolatban, melyekre az emberek vélt, vagy valós tudományokon keresztül keresik a választ. Ezekben, a nagy keresésekben a legkézenfekvőbb válaszról feledkeznek meg: a mindig velünk lévő Istenről.
Egy új esztendő hajnalán az Úr Isten újra meglátogat az Ő Igéjével és Szentlelkével és két nagyon fontos ígérettel: „erőt kaptok" és „tanúim lesztek" ! Az erőre mindig szükségünk van, mert erőtlenül olyan kiszolgáltatottak vagyunk. Az embernek kétféle erőre van szüksége: testire és lelkire. Mindegyik nagyon fontos ahhoz, hogy a hétköznapok próbatételeit el tudjuk hordozni. S 2011. január elsején kapjuk az ígéretet: „erőt kaptok"!
tovább

Micsoda méltóság!
Fiaivá fogadott bennünket az Isten!
Gyermeke lehetek, nemcsak ismerőse.
Ez jogot, felhatalmazást jelent. Nem érdemeimért kapom ezt, nem szolgáltam rá a fiúságra. Krisztus az egyetlen, akit megillet, mert Ő egy az Atyával. Én kegyelemből, Krisztusért, az Ő véréért lehetek királyi gyermek.
Ajándék ez, mert Jézus megváltott idegen, nem-fiúi állapotomból. S mindez már elvégeztetett, már eldöntetett "a világ teremtetése előtt". Még nem volt kész a kozmosz, de már kész volt kiválasztatásunk - ennyire fontosak vagyunk Neki.
Visky Ferenc: Méz a sziklából (Koinónia Kiadó, 2003)
Visky Ferenc református lelkésznek az év minden napjára szóló bibliai elmélkedései hiteles bizonyságai az Istennel való élő kapcsolatnak, olyan egyetemes témákat feszegetnek, mint a boldogság, a szenvedés és a szabadság.