Tatai Református Egyházmegye

Aktualitások - Egyházmegye hírei

Főoldal / Egyházmegye hírei

Ifitalálkozó Császáron és Etén

Nagy Attila / 2013-04-22 13:54:31

Rendhagyó módon ebben az esztendőben két alkalom egyszerre lett megszervezve. A meghívó 2013. április 13-ára a Tatai Református Egyházmegye Ifjúsági találkozójára és a Hét Határos konfirmandusok hagyományos kirándulására szólt. Délelőtt kilenc órakor találkoztunk a császári református templom kertjében. Sorra érkeztek az autók, így azután mintegy ötven  konfirmadus és ifi korosztályú fiatal gyülekezett össze, hogy meghallgassa Juhász Róbert helybéli lelkipásztor áhítatát.

tovább

Hálaadó istentisztelet Vérteskethelyen

Nagy Attila / 2013-04-19 10:17:31

Írta és beküldte: Juhász Róbert császári lelkipásztor


2013. április 6-án szombaton örömteli alkalomra gyűltünk össze a vérteskethelyi templomban. Az ünnepi gyülekezet a templom torony felépítéséért adott hálát. Az építkezést az indokolta, hogy a régi harangláb állapota kritikussá vált, a gyülekezet pedig úgy döntött, hogy egy szép tornyot épít a templomhoz, ahol a harangok biztonságban elhelyezhetőek.

tovább

Egyházmegyei Hitmélyítő Konferencia Balatonfüreden

Nagy Attila / 2013-04-13 12:22:21

A Tatai Református Egyházmegye hitmélyítő konferenciákat szervez Balatonfüreden, a Siloám Missziói Otthonban 2013. április 15-18 és április 22-25 között. A Konferencia főcíme és témája: Hitünk megvallása tovább

Egyházmegyei kórustalálkozó

Nagy Attila / 2013-04-12 14:19:39

A Tatai Református Egyházmegye idei kórustalálkozóját Császáron rendezi meg 2013. április 27-én szombaton 9.30-tól.




tovább

Kreatív Hittan - szakmai tréning

Nagy Attila / 2013-04-11 15:18:21

A Tatai Református Egyházmegye Kreatív Hitoktatói Szakmai Napot szervez Tatán 2013. május 11-én 9.00-tól.  Előadó ill. a szakmai nap vezetője   Szabóné Zimányi Noémi lelkipásztor. tovább

Tanári állás a Tatai Református Gimnáziumban

Nagy Attila / 2013-04-10 11:52:26

Beküldte: Illés Dániel igazgató


A 2013/14-es tanévre biológia - földrajz szakos és matematika-informatika vagy fizika-informatika szakos középiskolai tanárt keres a Tatai Református Gimnázium. További információ: www.refi-tata.hu.


tovább

Iskolai hitoktatás információk + szórólapok

Nagy Attila / 2013-04-09 17:31:25

Az állami iskolákban tanuló 1. és az 5. osztályos gyermekek erkölcstan vagy hit- és erkölcstan órákon vesznek részt szeptember 1-től. A választás előtt álló szülők jobb eléréséhez nyújt segítséget a www.reformatus.hu oldal letölthető és az érintett gyülkezetek által személyre szabható szórólapok közreadásával.

 

2013. szeptember 1-től minden állami általános iskolában az 1. és az 5. osztályos gyermekek erkölcstan vagy hit- és erkölcstan órákon vesznek részt. A döntés a szülőké. A márciusban elindult hittan.info honlap a tájékozott döntéshez kínál információkat, a törvényi háttértől kezdve a szülők által feltett gyakran ismételt kérdésekig. Az oldal betekintést ad a református hittanórák világába, módszertanába és mindennapjaiba, hogy a szülők láthassák: a gyermek jó helyen van a református hittanórákon is.

tovább

„Akarsz velem járni? Kövess Engem! "- Ifjúsági konferencia

Nagy Attila / 2013-04-06 12:08:08

Tatai Református Egyházmegye ezévi Ifjúsági Találkozóját 2013. április 13-án szombaton tartja Császáron és Etén. Gyülekező 9.00-tól Császáron, a parókiánál.

Szeretettel hívunk egy kis tavaszi sétára Császárról Etére, mert együtt járni jó! Különösen akkor ha jó társunk van. Hogy biztosan jó legyen a társaság, gyere el Te is! Hívhatsz másokat is!


tovább

Hálaadó istentisztelet Vérteskethelyen

Nagy Attila / 2013-04-05 10:45:35

A Vérteskethelyi Református Egyházközség szeretettel hív minden érdeklődőt hálaadó istentiszteletére, melyet a refomrátus templom tornyának felépítéséért tartanak 2013. április 6-án szombaton 14.00-tól.
tovább

Presbiterképzés Nagyigmándon

Nagy Attila / 2013-03-28 13:11:13

Írta és beküldte: Bogáth István gondnok

 

Presbiterképzési sorozatunk második alkalmát 2013. március 22-én szerveztük meg. Ezen a péntek délutánon a nagyigmándi református gyülekezet volt vendéglátónk. A jelenlévők majdnem megtöltötték a nagyigmándi művelődési ház  kistermét. A helyi és a szomszédos gyülekezetekből összességében 39-en tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt.

tovább