TUDOD MIT JELENT SÁFÁRNAK LENNI?
Erre a kérdésre kerestük a választ 2016. február 13-án a Tatai Református Egyházmegye idei Presbiteri Konferenciáján, amelyet a Környe- Oroszlányi Református Missziói Társegyházközség szervezhetett meg. Gyülekezeteink az egyházmegye területén a legkisebb létszámú gyülekezetek közé sorolhatók, mégis nagy megerősítés és mondhatni ajándék volt számunkra az, hogy egy ilyen nagy létszámú - közel 250 fős- találkozót rendezhettünk meg. Megerősítés volt, mert a hónapok óta tartó munka során, naponként megtapasztalhattuk a Mindenható Isten gondviselését, azt hogy a tenyerén hordozott bennünket.
tovább

A Tatai Ref. Egyházmegyében idén is tartanak Kórustalálkozót 2016. április 23-án Mocsán. Kérjük a kórusok jelentkezését ill. kórusműveik (elektronikus formában történő) elküldését 2016. április 1-ig!
tovább
A Tatai Református Egyházmegyében ebben az évben is lesz zsoltáréneklési verseny 2016 március 12-én szombaton. Ezen részt vehet minden 6-18 éves tanuló, aki vagy egyházmegyénk területén élő gyülekezeti tag, vagy pedig egyházmegyénk területén valamelyik egyházi iskolánknak tagja.
tovább
Február 7. és 14. között rendezik meg itthon és határainkon túl szerte a Kárpát-medencében a Házasság hete idei eseménysorozatát. A központi rendezvényekről és a sokszínű helyi programkínálatról a Házasság hete honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők, ahol a párkapcsolat, jegyesség, házasság témakörében könyvajánlókat is olvashatnak, közöttük a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat néhány kiadványáról is.
tovább
2016. február 27-én, szombaton Dadon hitoktató találkozót szerveznek. Ennek egyik célja, hogy a megyében szolgáló hitoktatók találkozása ill. tapasztalatcseréje
Emellett célja a találkozónak a hittanórába beépíthető élménypedagógiai játékok, módszerek megismerése.
Elsősorban nem elméleti, hanem inkább gyakorlati napot terveznek a szervezők. Két élménypedagógiai tréner vezeti a programot.
tovább
A Környe-Oroszlányi Református Missziói Társegyházközség és a Tatai Református Egyházmegye elnöksége szeretettel hívja és várja az egyházközségek lelkészeit, gondnokait és presbitereit
2016. február 13-án, szombaton délelőtt 10 órától tartandó Egyházmegyei Presbiteri Konferenciára. Téma: „A SÁFÁROKRÓL"
Helyszín: Környei Művelődési Ház (Környe, Alkotmány út 1.)
tovább

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT)
2016. január 17. és 24. között újra imahetet hirdet a Krisztus-hívők egységéért.
A 2016-os imahét témáját a lettországi keresztények dolgozták ki, mottója „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!" (1 Pt 2,9).
A magyar nyelvű segédanyag - liturgiai javaslatokkal, imádságokkal - innen letölthető.
A Tatai Ref. Egyházmegyében a 2016.évben a lelkésztovábbképzés keretében a következő (kreditpontos) előadások lesznek: tovább
2015. október 22-én tartotta a Dunántúli Ref. Egyházkerület közgyűlését Pápán. Ennek keretében került sor a Pro Pannonia Reformata díj átadására is. Ebben az évben az Egyházkerület által alapított elismerést Császár Sándor ny. mocsai lp. és felesége vehette át. Lentebb olvasható laudációjuk tovább