Mezőföldi Református Egyházmegye

Dégi missziós út - beszámoló egyházmegyei ifjúsági alkalomról

2012-11-29 19:02:32 / Polgár Tibor

   

2012. november. 24-én egy ködös, hideg reggelen keltünk útnak Dég felé, hogy egy Európai Unió által támogatott REFISZ-es missziós úton vegyünk részt. Dég egy Fejér megyei község a Mezőföldön, Budapesttől körülbelül 120 km-re. Egyik fő nevezetessége, a Református Temploma mellett persze a gyönyörű, impozáns Festetics kastély. A missziós útra a REFISZ-ből Berki Péter jött, aki főszervezője is volt a napnak, és vendége volt egy jelenleg Diósjenőn élő, amerikai misszionárius, Clint Heath. Ő egy komoly bizonyságtétellel a tarsolyában jött velünk Dégre. Rajtuk kívül a kispesti ifiből Hargita Zsuzsánka, Sajtos Reni, Tőke Gábor, feleségem Hódosi Luca, és én keltünk útra.

  

Budapesten a kisbuszban még hallottuk egymás szavát, így igyekeztünk ott átrágni a napi események sorát. Elsősorban a jeleneteket beszéltük meg, amiket Tőke Gábor talált ki, átbeszéltük a történeteket, és szerepeket osztottunk. Emellett még főként a játékokról esett szó. Amikor az autópályára kiértünk, már nem nagyon hallottuk egymást, így leginkább a mellettünk lévővel folytattunk kötetlenebb párbeszédet.

  

Fél 9 körül megérkeztünk Dégre, miután Dég határában egy körülbelül 20 fős vadásztársaság a kalapját megemelve üdvözölt minket. Egy fővárosi számára ez ritkán látott, kedves gesztus azt hiszem. A templom kapujában a lelkész fogadott minket, Imre Bálint tisztelendő úr. Ő egyből meg is mutatta a termet, ahol a nap legtöbb idejét töltöttük, és ott lepakoltunk mindent.

  

Mielőtt megérkezett volna a fiatalság nagyja, pár éneket elpróbáltunk, Péter gitárral, Reni hegedűvel, én pedig dobbal igyekeztem feldobni a zenei aláfestést. Aztán egyszer csak elkezdett duzzadni a nép, jó érzés volt látni, hogy mennyien eljöttek. Luca regisztrálta őket, és mint kiderült, a 10 évestől a 21 évesig sok korosztály képviseltette magát. Nem csak Dégről, hanem a környező falvakból is érkeztek fiatalok (Kálóz, Csákberény, Soponya, Simontornya, vagy a távolabbi Tass) az eseményre.

 

A nap témája alapvetően a barátság volt, ami egy igen hálás téma. Kezdésként pár énekkel indítottunk, hogy az áhítattal teli hangulatot megteremtsük már ez elején. Olyan szép keresztyén ifjúsági énekek hangoztak fel, mint 'Az utcák megtelnek majd', a 'Hozzád száll az énekem', vagy a 'Teljes szívből'. Ezek után kimentünk az udvarra, ahol Zsuzsánka és Reni készültek pár „jégtörő" játékkal. Így történt meg az, hogy akár 5-6 ismeretlen fiatal mosógépet utánozva pörgött az udvar közepén, vagy, hogy kő-papír-olló nyerőszériából valaki Superman-né vált. A játékok elérték céljukat, a hangulat oldódott, az ifjaknak egyre több mosoly jelent meg az arcán.

 

A játékok után visszamentünk a terembe, és előadtunk öt jelenetet a mai, hamis barátságokról. Volt köztük, ami azt szemléltette, hogy valakinek csak addig kell a barátsága, amíg pénze van, vagy olyan jelenet, amiben a „jó barátok" gyáván elfutottak, amikor egy rossz szándékú ember belekötött a főszereplőbe. A jelenetek tanulságosan hatottak a közönségre, ez a későbbiekben is kiderült.

 

S jött a nap egyik legfontosabb alappillére, amikor Berki Péter tartott előadást a barátságról. A prezentációban helyet kaptak olyan fontos dolgok, hogy vajon ki is az igazi barát, mi kell egyáltalán egy barátsághoz, s hogy valójában minden emberben csalódhatunk, még akkor is, ha tényleg barát. Egyvalakiben azonban nem, s ez maga Jézus Krisztus. Hiszen az Ő feltétel nélküli szeretete, figyelme, útmutatásai minden ember számára adottak. S hogy mi bizonyítja legjobban Jézus barátságát? Hogy meghalt értünk a kereszten, és feláldozta magát bűneinkért. Ekkor lett örök barátunk Jézus!

 

Az előadás véleményem szerint több fiatalra nagy benyomást tett. Láttam sok-sok elgondolkodó arcot, remélhetőleg az előadás szívűkbe ivódott, és mindannyiuk barátjává fogadja Jézust, ha eddig még nem tették volna meg.

  

Az előadás után negyed óra pihenő következett, mindenki csillapította szomjúságát, éhségét, és remélhetőleg gondolkodott. A pihenést követően ismét pár játék következett, majd kialakítottunk öt különböző csoportot. Ebből egy a felnőtteké volt, a többi négy a körülbelül egy korosztályból állók csapata.

 

Mi Lucával a legkisebb korosztályt kaptuk, és igen nehéz volt feloldani őket. Az elején nem voltak túl aktívak, de szerencsére ki tudtuk küszöbölni ezt azzal, hogy név szerint kérdeztünk a témáról minden csoporttagot. Így megszólaltattunk mindenkit, és szerencsére mindegyikőjüknek volt is véleménye a barátságról, a hitről, és a kettőről együtt is. Alapvetően egyetértettek azzal, amit Péter az előadáson mondott, vagyis hogy lehet leélni egy életet úgy, hogy velünk legyen végig egy jó barát. De mi van az élet elmúlása után? Ha Jézust választjuk, egy újabb élet, még hozzá egy örök élet, a mi Istenünk által. Ezért hálás a szívünk nekünk is missziósoknak, és a fiatalságnak is, akik eljöttek erre a napra. A csoportbeszélgetés végére, már egészen oldott lett a hangulat, egyre aktívabbak lettek, talán ez is az Úristen keze munkája? Biztosan mondhatom, hogy igen!

 

Az egy óra hamar el is repült, és kis pihenő után megérkezett a várva várt ebéd, ez esetben pizza formájában. Egy közös étkezés előtti áldást követően, gyorsan el is fogyott az összes pizza, így hát rendeltünk még, hogy ez a része is rendben legyen.

 

Az ebéd után énekeltünk néhány ifjúsági éneket, és közben sajnos kissé lemorzsolódott a csapat, mivel Dégen ezzel az eseménnyel egyidejűleg, a környéken lelkészbeiktatás, és egy keresztyén koncert is zajlott, de aki maradt, az nem bánta meg! Hiszen nem sokára következett, az amerikai misszionárius, Clint bizonyságtétele.

 

Előtte még néhány játékot levezényelt Zsuzsánka és Reni, amiket nagyon élvezett a csapat.

 

Majd eljött a nap másik várva várt eseménye, a bizonyságtétel. Az étel ugyan mindenkit elnyomott, de Clint történetei felnyitották az ember szemét, éberré tette figyelmünket. Mesélt kínai útjairól, például, hogy hogyan csempészett át Kínába Bibliákat hongkongi ázsiaiak segítségével. De mesélt arról is, hogy nem sok esélyt látott arra, hogy a keresztyénséget elfogadni nem képes Kínában találkozik egy kínai nővel, aki gyerekkora óta nem hallott Jézusról, majd ugyanazon időben, és helyen egy másik idősebb kínai nővel, akivel együtt utazott be Kínába a vonaton. Mindezt úgy, hogy másodjára ment el a pekingi állatkertbe, pedig nem is volt kedve, de mégis valami oda vitte őt. S ez a két kínai nő, mint két gyerek úgy ölelkezett ugrálva az állatkertben, amikor átadták életüket Jézusnak, ott abban a szent pillanatban. Megint a véletlen? Hogyha így nevezik Istent másutt, akkor legyen!
 

A történetei között volt egy oroszországi gyülekezetépítő misszió rövidke története is, hogy miként keresztelkedett meg pár orosz a jéghideg, sós tengerben, amit a keresztelkedés során melegnek éreztek.

 

Clint végül egy olyan történettel fejezte be, hogy annak idején, amikor Magyarországra jött, egy angolul alig tudó magyar tolmácsot kapott maga mellé, de amikor imádkozott érte, hogy tanuljon meg angolul mihamarabb, nos Isten munkája ekkor sem maradt rest. De persze nem úgy kell Őt képzelni, mint az aranyhalat, amit ki fog a szegény ember, és kívánhat tőle. Isten kegyességéhez van egy nehéz, rögös út, amihez először barátunkká kell fogadni Jézust, s csak ez után érezheti egy világi ember, hogy milyen az Úr orcája.

  

A missziós utat a Dégi Református Templom meglátogatásával fejeztük be, ahol elmondták nekünk a templom történetét. A végén egy imádságot mondtunk, s egy „Miatyánkkal" fejeztük be a missziót.

 

Zárásként még elmentünk a dégi Festetics kastélyhoz, ami valamennyire Anglia világát varázsolta elénk, a kispesti ifi el is határozta, hogy ifi pénzből befektet a telekre. A viccet félretéve gyönyörű helyen fekszik a kastély, legközelebb talán itt tartjuk a missziós napot? Talán igen!

 

De ami a legfontosabb, hogy Jézus barátsága nélkül nem tölthettünk volna el itt, egy csodálatosan szép, áldott napot! Köszönjük Urunk, Áldott legyen a Te neved!

  

  

Szegedi Gergely