Mezőföldi Református Egyházmegye

Országos Református Tanévnyitó

2011-08-23 19:20:05 / Polgár Tibor

   

     A Magyarországi Református Egyház oktatási intézményeinek közös tanévnyitóját 2011. augusztus 27-én a budapesti Kálvin téri református templomban tartják. Az 1990-ben újrainduló református oktatási rendszer 1995 augusztusának végén tartotta meg első közös, országos tanévnyitó istentiszteletét Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Tizenhat esztendő múltán ismét ez a templom lesz az Országos Református Tanévnyitó helyszíne.

     A református oktatási intézmények fenntartói és dolgozói felfokozott várakozásokkal tekintenek a következő tanév elé, mert munkájukat is befolyásolják a készülő új jogszabályok - köztük a közoktatási és felsőoktatási törvény. A felfokozott várakozások azonban a jövőbe vetett bizakodásról is tanúskodnak, mivel - leszámítva az 1990-es évek első felének újraalapítási hullámát - soha ennyi feladatellátási helyen nem indult meg a református egyház által fenntartott intézményben a munka.  Részben az intézmény átvételeknek köszönhetően öt új település került fel a református közoktatás térképére. Ezekről a kérdésekről olvashat bővebben összefoglalónkban

 

     A 2011/12. tanévet megnyitó ünnepi istentisztelet 2011. augusztus 27-én 10 órakor kezdődik a Budapest-Kálvin téri református templomban (1091 Budapest, Kálvin tér 7.). Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, az iskolazászlók és a közreműködő meghívottak a Ráday utcán keresztül vonulnak át 9.45 órakor a Kinizsi utcából a Kálvin térre. Az istentiszteleten átadják a Makkai Sándor-díjakat is. A hagyományoknak megfelelően, a tanévnyitó ünnepséget követően 12.00 órától a Zsinati Oktatásügyi Iroda fenntartói, igazgatói értekezletet tart.

 

A teljes cikk és a program a www.reformatus.hu oldalon.

 

 

Forrás: www.reformatus.hu