Mezőföldi Református Egyházmegye

Diakóniai Percek - Élménybeszámoló a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon nyílt napjáról

2011-06-17 22:16:33 / Polgár Tibor

     

     Szerdán, május 18-án egy kis csapat indult Ráckeresztúrra, hogy megismerje a Református Egyház fenntartásában működő Drogterápiás Otthont, annak dolgozóit és lakóit.

     Sok vendég érkezett az ország minden részéről és a drogterápiás kezelésben részesülő fiúk, fiatal férfiak most a vendéglátó szerepét töltötték be. Terülj, terülj asztalkámmal, minden földi jóval vártak bennünket, és az egész nap így folytatódott: reggeli szendvicsek, saját készítésű töltött káposzta, sütemények megtették a hatásukat, én például jól elrontottam a gyomromat, annyira nem tudtam ellenállni a sok jó falatnak.

     De a fiúk nem csak főztek ránk, hanem részt vettek a csoportok vezetésében, és bármit lehetett tőlük kérdezni, mindig szívesen válaszoltak.

     A napot közös énekléssel kezdtük (vallásos énekekkel), majd többféle program közül lehetett választani. A csoportok másfél órásak voltak, és azon kívül, hogy bepillanthattunk az ott folyó munkába, kérdéseket is tehettünk fel.

Mit sikerült megtudnom?

     A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) 1983-ban alakult. A Városligeti Fasorban tartott alkalmak után a fiatalok gyógyítását célul tűzve 1986-ban jött létre a Drogterápiás Otthon.

     Az Otthon vezetője Victorné Erdős Eszter, aki református lelkész, de számos szakmai végzettséggel szakértő vezetője lett az intézménynek. A terápiát végző munkatársai mind férfiak (többen közülük korábbi érintettek, volt drogosok), aminek az az oka, hogy itt kizárólag férfi drogfüggők vannak. Arra a kérdésemre, hogy a drogozást az itt élők és dolgozók bűnnek, vagy betegségnek tekintik-e, Eszter elmondta, hogy a bűnbocsánatra törekvés ugyan hasznos, de a bűntudat táplálása, melengetése nem tesz jót a gyógyulásnak, így ezt a kérdést inkább nem feszegetik. Az Otthonban van hitélet, bibliaórák, istentiszteletek, imádság, lelki énekek. Ezeken az alkalmakon mindenkinek részt kell venni, de nem erőltetik a megtérést, és nem mindenkiből lesz hívő.

     A drogos fiatalok átlagosan 12 hónapot töltenek az Otthonban. Az ottlétüket szakaszokra osztják, és a különböző szakaszokban más a dolguk, mások a jogaik és kötelességeik.

     Az első hétre melléjük rendelnek egy régebb óta bent lévő társat, aki mindig vele van, mindenhová kíséri, minden tudnivalót elmond neki.

     Az első hónap próbaidő. Kölcsönösen „méregetik" egymást a fiúk és az újonnan bekerült társuk. Az első hónap végén döntenek közösen, hogy maradhat-e.

     Az első fázisban (kb. 4 hónap) a drogbeteg fő dolga az, hogy saját magával foglalkozzon. Az érzéseivel, múltfeltárással, teherletétellel stb.

     A második fázisban már mások felé is vannak feladatai, kötelezettségei.

     A harmadik fázis a jövőtervezés.

     Van hozzátartozói csoport is, és akik elég erősek már, kimenőt is kaphatnak.

     A fiúk elmondták, hogy emlékezetes számukra, hogy hogyan fogadták őket a többiek, amikor az Otthonba érkeztek. Kézfogással, öleléssel, szeretettel. Sokaknak ilyesmiben korábban egyáltalán nem volt részük.

     Nekem egész nap alatt az volt az érzésem, hogy éppen ez a szeretet a titka ennek a közösségnek, hogy azért gyógyulnak itt meg olyan sokan, mert szeretik őket, s mert ők is megtanulnak szeretni.

     Még csak annyit, hogy az Otthonba a budapesti Válaszút Drogkonzultációs Irodán keresztül lehet bejutni. A gyógyítást az OEP finanszírozza, kapnak szociális normatívát is, s ha szükséges, a Református Egyház is hozzájárul a költségekhez.

     Minden jót, fiúk, imádkozunk értetek!

 

 

Schrenk Éva