

Máté, Márk és Lukács evangéliuma is beszámol arról az esetről, amikor egy alkalommal a tanítványok azon vitatkoztak, hogy ki a legnagyobb közülük.
Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy „Nahát! Ott élhettek Jézus közvetlen közelében, naponta hallgathatták Őt, tapasztalhatták hatalmát, szeretetét, - hogy vitatkozhattak ilyen butaságon!?" És valószínű, hogy egy kicsit szégyenkeztek is, amikor Jézus megkérdezte tőlük, hogy miről vitatkoztak, mert - Márk szerint - a kérdést hallva „hallgattak, mert arról vitatkoztak..."(9:34).
Következő ránézésre akár magunkra is ismerhetünk. Hiszen igen gyakran éljük meg magunkban azt az érzést, hogy „Én rendben vagyok, de a többiek sajnos hitetlenek, képmutatóak, lusták, igénytelenek, anyagiasak, önzőek, hataloméhesek, hiteltelenek stb." - Pedig mi is valamennyien ott vagyunk Jézus közelében, tapasztalhatjuk hatalmát, szeretetét. Hogy is gondolkodhatunk egymásról így, ahelyett, hogy örömmel rácsodálkoznánk egymásban a testvérre?
Persze mentegethetjük magunkat azzal, hogy a tanítványok sem voltak különbek nálunk, de Jézus a tanítványokhoz ezután kemény, feddő szavakkal szólt: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába." (Máté 18:3.) - Ezen a helyen a Szentírásban nem az a szó áll, ami a teljes személyiségnek a bűnökből való megtérését jelenti (metanoeó), hanem egy másik (sztrefó), ami ebben a mondatban egyszerűen azt jelenti: „... ha meg nem változtok...".
Miért lényeges a különbség?
- Ha azt hallom, hogy meg kell térnem, akkor azt mondom, hogy már megtértem, és ez a felszólítás így nem rám vonatkozik. A bennem élő ó-emberrel nap mint nap küzdök ugyan, de hát ez már Pál apostolnak se' ment könnyen.
- Ha viszont azt hallom, hogy meg kell változnom ebben a konkrét dologban, mert különben nem mehetek be a mennyek országába, az engem is megszólít, aki már egyébként megtértem. Egy konkrét intelem, egy konkrét területet illetően, nagyon nagy súllyal.
Tehát meg kell változnunk!
A minta, amit Jézus ad, a kisgyermek. - Milyen egy kisgyermek?
Nem mindig kedves, nem mindig aranyos, nem mindig engedelmes, nem mindig jó, sőt, néha dacos, néha az idegeinkre megy, olykor még gonosz is tud lenni... De akkor milyen? Milyennek kell nekem lennem?
A kisgyermek legfőbb tulajdonsága az, hogy kicsi. Ebből azután adódik egy csomó olyan tulajdonsága, ami miatt nagyon lehet őt szeretni. Nagyon lehet őt szeretni, azaz nem akadályozza meg, hogy szeressem őt. Elfogadja, hogy ő kicsi és én szeretem őt. Sőt! Boldoggá teszi őt ez az állapot.
De hogyhogy nem megyünk be a mennyek országába, ha meg nem változunk, és olyanok nem leszünk, mint egy kisgyermek?
Mi a mennyei Atya kisgyermekeiként élhetünk valamennyien. Ezt tette lehetővé számunkra Jézus. Nagy árat fizetett érte. Az Ő halálában van a mi életünk, az új, az el nem múló, az örök életünk. Ez nem a halálunk pillanatában kezdődik, hanem az újjászületésünk pillanatában, és a halálunkkal sem ér véget. De erre az életre csak a mennyei Atya gyermekeiként, kisgyermekeiként van jogunk. Ha másként próbáljuk megközelíteni, nem fog sikerülni. Erre figyelmeztet Jézus, amikor kemény szavakkal int.
Kisgyermekké lenni, kicsivé lenni!
Hála legyen a Szentlélek Istennek, szívünk és gondolataink formálásáért!
Ámen
Habléné Nagy Viktória