

Minket, református keresztyéneket az elmúlt évszázadok megtanítottak arra, hogy életünk minden apró részlete szerető Istenünk és Atyánk kezében van, akinek segítsége nélkül semmit sem tudtunk volna elérni azokból az országos hírű eredményekből, amelyek által a magyar református oktatás- és nevelésügy méltán elhíresült. Most is, amikor a kedves Szülők figyelmébe nagy szeretettel ajánljuk a fehérvári Talentum Református Általános Iskolát, akkor kifejezésre juttatjuk: minden eddigi sikerünkért, formálódó jó hírünkért egyedül Istent illeti minden dicsőség!
Nem természetes dolog, hogy pl. a 2010-es Fejér megyei Príma Díj külön díjazottja, az oktatásügy terén elsőnek minősített iskola lehetett a miénk. Nem értékeljük túl ezt a minősítést - elsők vagyunk az egyenlők között -, de a napi politikától és a hivatalos közoktatásügytől független elismerés azért is különösen értékes és fontos számunkra, mert a háttérben a szülői munkaközösségünk tagjai álltak ki, s formáltak véleményt a megfelelő fórumokon, hogy Príma Díjas lehessen az iskolánk. Meggyőződésünk, hogy ez a gesztus önmagáért beszél, ugyanakkor valljuk: Urunk áldása, segítsége nélkül nem viselnék ennyire a szívükön a szülők ennek az újkori történetében ugyan „rövid múltú", de reményteljes jövőjű intézménynek az ügyét. (vö: www.albaref.hu)
Szeretettel és jó lelkiismerettel ajánljuk tehát minden kedves jövendő iskolás szülő figyelmébe a Talentum Református Általános Iskolát, amelynek neve is sajátos üzenettel bír. Az Úr Jézus egyik legismertebb példázatában olvassuk: „Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint." (Máté 25,15) Egy olyan szeretetteljes és különleges Gazdáról hallunk itt, aki: Minden emberének (gyermekének) adott feladatot - személyválogatás nélkül! Mindenkinek a képességei, adottságai szerint osztotta szét a feladatokat, nem minősített senkit sem gyöngébbnek, vagy értéktelenebbnek a másiknál, a számonkérésnél pedig a hűséget tartotta a legnagyobb értéknek, a legfontosabb mércének! S aki képességei szerint hűségesen gazdálkodott a rábízott talentumokkal, az mind rendkívüli jutalmat kapott!
Tudjuk, hogy a Mester ránk gondolt: egész életünket ajándékba kaptuk, kit-kit testreszabott feladatokkal látott és lát el Urunk, az Ő színe előtt nem létezik „teljesítmény-kényszer", mert mindnyájunknál a hűséget, s az ezzel rokon bizalmat figyeli a szívünk mélyén: Neki élek-e a Tőle kapott ajándékaimmal, az Ő dicsőségét szolgálom-e a rám bízott talentumokkal? Bűneimmel, elrontott dolgaimmal Hozzá fordulok-e bocsánatért és újrakezdésért? Merthogy így, Vele, csodálatos végigjárni az életutat! Próbák, nehézségek és veszteségek között is átéljük, hogy a talentumok forgatása közben újra és újra megpihenhetünk az Ő lábainál: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű." (Máté 11,28-30)
Könnyű azoknak, akik nem magukat terhelik agyon feladatokkal, hanem Istentől kérik el a testreszabott talentumokat, hiszen mindehhez erőt és békességet is kapnak Megváltó Uruktól. Boldogok azok a gyerekek, akik olyan iskolába járnak, ahol életük igazi értelmét találhatják meg szerető Gazdájuk jelenléte által, akitől tanáraik nem csupán bölcsességet és erőt kérnek a tanításhoz, hanem tanítványaik életének áldásaiért is könyörögnek. Ez az ő egyik, felülről kapott talentumuk, ami világi iskolákban szinte teljesen ismeretlen.
A magunk nyelvén így mondjuk: Isten kegyelméből azért más ez az iskola, azért lehet príma is és talentumos is, mert szerető Mennyei Atyánk tartja kezében, s áldja meg a küldetését. E gazdag áldás kiáradását kívánjuk minden jelenlegi és jövendő diák, illetve kedves szüleik életére!
Somogyi László
lelkipásztor