

Kedves Testvérem!
A házaskurzus bármely olyan párnak szól, aki együtt akar munkálkodni kapcsolatán. Rendkívül gyakorlatias felépítése azt a célt szolgálja, hogy erős, egészséges és életre szóló házasságok formálódjanak. A hét alkalomból (hét este) álló kurzus a partnerkapcsolat legfontosabb területeit helyezi új alapokra.
Konferenciánkra elsősorban olyan házassággal, tanácsadással foglalkozó lelkipásztorokat, keresztyén vezetőket, lelkigondozókat várunk, akik szeretnének saját gyülekezetükben is indítani egy házaskurzust, melynek segítségével hatékonyan szolgálhatnak a környezetükben élő házaspárok felé.
Természetesen minden olyan érdeklődőt is szeretettel várunk, aki szeretne többet tudni arról, hogyan élhet tartósan örömteli házasságban.
Szó esik majd a házaskurzus céljáról, a gyülekezeti szolgálatba való beillesztéséről, bemutatjuk a hét témakört illetve a szervezési, előkészítési, lebonyolítással kapcsolatos kérdésekre is választ adunk.
A Házaskurzus konferencia zárásaként gyakorlatban is szeretnénk bemutatni, hogyan zajlik egy este. A vacsorára lehetőség szerint házaspárok jelentkezését várjuk, nem feltétel az aznapi konferencián való részvétel.
A gyertyafényes vacsorával egybekötött házaskurzus bemutató estére 18 órától kerül sor, melyre szintén kérjük a jelentkezést leadni. Ha Önt és párját csak a házaskurzus vacsora érdekelné, akkor is szívesen látjuk, és kérjük, hogy ennek megfelelően töltse ki a jelentkezési lapot!
A konferencia helyszíne:
Újbuda Terasz étterem, 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178/a
Időpontja: 2011. február 19. 14:00-17:30
A Házaskurzus bemutató vacsora ezt követően 18:00 órától 20:30-ig ugyanezen a helyen kerül megrendezésre.
A vacsora költsége páronként 4000 Ft, amit a helyszínen kérünk rendezni.
A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Mi biztosítjuk a színvonalas helyszínt és a konferencia jegyzetet, a kávé/tea ill. sütemény fogyasztás önköltséges. Kérjük, a jelentkezési határidőig küldje vissza jelentkezési lapját.
Házas konf. meghívó20101.02.19.doc
Jelentkezési határidő: 2011. február 14.
E-mailen: info@alphakurzus.hu
Levélben:
Alpha Alapítvány, 1062, Budapest, Székely Bertalan u. 25, fszt 5/b