Mezőföldi Református Egyházmegye

Az Ökumenikus imahét elé - letölthető az imaheti füzet

2011-01-14 08:22:26 / Polgár Tibor

     "...kiartottak az apostolok tanításában..."-szól az idei Ökumenikus Imhét vezérigéje. A tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is szeretnénk segíteni honlapunk olvasóit az imaheti készülődésben. A tovább mögött letölthető az imaheti programfüzet, és várjuk a híreket arról, hogy mikor, hol és milyen alkalmak lesznek, az így beérkezett információkat egy gyüjtőoldalon tesszük közzé.

     "Az ez évi Imahét estéin az ôsegyház közössége elevenedhet meg, ha együtt figyelünk az apostolok tanítására és együtt elmélkedjük át, hogy hogyan is történt ez az elsô pünkösd után. Erô töltötte el a tanítványokat, a Szentlélek ereje. Ezt kell sugároznunk ma is mindenhol, ahol az összetartozók a bûnös gyarlóság miatt széthullanak. Hisszük, hogy Krisztusban való egységünk megélése jótékony hatással lesz magunkra, egyházunkra és nemzetünkre egyaránt s kihat arra az európai népek közösségére is, amelynek elnökségét éppen az Imahetünk napjaiban veszik át országunk vezetôi.
    

  

     Az ôsegyház tagjaihoz hasonlóan mi se fáradjunk bele a tanításba, az áldozatos közösség gyakorlásába és az imádságba. Ez hozzon áldást az újesztendôben mindannyiunknak." - részlet a bevezetőből.

 

 

Forrás: www.refdunantul.hu

 

Csatolt dokumentumok
Imaheti füzet ( 486.5 KB )