Mezőföldi Református Egyházmegye

Több generációs szilveszter

2011-01-08 16:45:35 / Polgár Tibor

 

-Mi is történt ebben az évben? Tényleg, ezt már teljesen elfelejtettem!

-Emlékszel még, mi történt a táborban ott azon a péntek este, amikor izgultunk, hogy hazaérünk-e a nagy vihar előtt? Ó, mekkora csoda volt!

-Sokáig nem tudtam, mit akar megértetni Isten azzal az igével, amit kaptam az elmúlt szilveszterkor, de ott a ravatal mellett ez teljesen világos lett!

     Sok hasonló gondolat szakadt fel belőlünk, amikor megpróbáltuk újraélni azokat az eseményeket és benyomásokat, amik jelentették számunkra a 2010. évi történéseket akár egyéni, akár családi szinten. Egészen bátrak voltunk hangosan kimondani gondolatainkat, mert volt miről, és akkor hirtelen helyére kerültek az eddig meg nem értett összefüggések. Ereje van a közösségnek, ezt újra felfedeztük, nem csak mi felnőttek harmincon innen és túl, hanem a nyugdíjasok, sőt az ereje teljében lévő, erőtől duzzadó ifjúság is. Mindenki a maga közösségében értékelte az elmúlt évet annak örömeivel és szomorúságaival. Még a gyermekek is élvezték a kis pajtásaikkal való újratalálkozás örömét, hiszen önfeledten játszhattak. 

  

     Na, de azért nemcsak a visszatekintés tette ki az egész esti programot, hanem volt izgalmas családi vetélkedő, a kicsiktől az legidősebbekig egységben tudtak küzdeni a feladatokkal és egymással, és a legnagyszerűbb nem is a nyeremény volt (mert azt nem osztottunk), hanem hogy az idő elröpült és hogy együtt bevonulva csendben, imaközösségben lehettünk együtt az Úr házában, mikor megszólalt az éjféli harang. Az Úr asztalát körbeállva egymás kezét fogva, Istenünkhöz könyörögve fogadtuk az új esztendőt, tudva és érezve az Isten jelenlétét és oltalmát.

     Az újév első órái újra meglepetést és kihívást tartogattak számunkra, először játszottunk a Magvető társasjátékkal, és persze alig tudtuk abbahagyni három óra után is, hiszen korántsem jutottunk el még a közösségépítésben messzire, még testvérgyülekezetek elérésére sem volt időnk. Amit ebben a játékban átéltünk, ezt szeretnénk a mindennapokban is megélni: az imádsághoz, igeolvasáshoz, egymás segítéséhez hadd kaphassuk az áldást bőségesen! Hadd gyarapítsa a közösséget ki-ki a maga többletével és színével, hogy együttesen haladjunk a gyülekezet építésében!

 

  

Vass Edit Szeréna

Csősz-Soponya

Galéria

Szilveszter201014.jpg Szilveszter201001.jpg Szilveszter201002.jpg Szilveszter201003.jpg Szilveszter201005.jpg Szilveszter201011.jpg Szilveszter201012.jpg Szilveszter201019.jpg