Luther Márton egyik megrendítő vallomása szerint Isten őt, mint egy bekötött szemű lovat vitte bele a reformáció munkájába; és ha tudta volna, mi vár rá, bizony nem engedelmeskedett volna neki. Isten eszköze volt ő is és a többi reformátor is: Zwingli, Kálvin - és ez sokkal több. Itt az ideje, hogy a múltról végre a jelenre fordítsuk tekintetünket. Ma már igazán nem helyénvaló olyan bűnöket emlegetni, amelyeket, a másik fél is megbánt, és igyekezett jóvátenni azt a maga korlátai között. Méltatlan a reformáció népéhez, és Istennel szemben engedetlenség, ha nem vesszük komolyan, hogy Ő munkálkodik, nemcsak közöttünk - az úgynevezett protestáns egyházakban -, hanem ott is munkálkodik, ahol a mi látásunk szerint neki más akolból való bárányai vannak. Igénkben maga Jézus Urunk prédikál, „reformátori módon", hiszen önmagáról, saját munkájáról beszél. És pont a Krisztus-központú igehirdetés a reformáció fő motívuma, azaz lényege. Jézus ma úgy fordul hozzánk, hogy ígéretet ad nekünk. Megígéri, hogyha mi is vallást teszünk róla az emberek előtt, akkor Ő is vallást tesz rólunk a mennyei Atya előtt, sőt közbenjár értünk. Testvéreim, ma hogyan tudunk vallást tenni Krisztusról? Napjainkban nem kell félnünk attól, hogy hitünk megvallása miatt akár börtönbe is kerülünk, hiszen az alkotmány minden állampolgárnak biztosítja a szabad lelkiismeret- és vallásszabadságot. Azonban mindig készen kell állnunk, hogy Jézus Krisztusról hitvallást tudjunk tenni akár az iskolában, munkahelyen, családban, közvetlen környezetben. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten velünk lesz a próbatételekben, és késszé tesz bennünket arra, hogy bizonyságot tudjunk tenni róla. A legnagyobb ajándék az, amikor nemcsak egy adott szituációban válunk hitvallóvá, hanem az egész életünk istentiszteletté tud válni. Ugye milyen csodálatos ajándék ez? Mennyire nagy öröm számunkra, amikor azt látjuk, hogy már valaki ifjúkorában, élete hajnalán találkozik Jézussal. S külön büszkék vagyunk arra, amikor gyermekeink, unokáink személyes bizonyságtételének a tanúi lehetünk. Ugyanakkor kötelez bennünket a keresztségkor tett fogadalom, hogy vajon betartottuk - e.  Nagy felelősséget vállalunk akkor, amikor gyermekeink a keresztség szentségében részesülnek, hiszen először mi keresztszülőként teszünk arról ígéretet, hogy a kicsiny gyermeket az egyház segítségével hitre neveljük, úgy hogy majd egykoron ő is ki tudjon állni, így bizonyságot téve hitéről. Testvéreim, mindezekhez elengedhetetlen az imádság. Mostanság sokat beszélnek pszichológusok arról, hogy mennyire fontos a családi közösség, ami nagymértékben meghatározza a gyermek másik emberhez való kapcsolatát. A kisgyermek a családban szerzi meg első tapasztalatait. Ezért már itt kell elkezdeni a hitre való nevelést. A család legyen az, ahol először imára kulcsolják a kisgyermek kezét, s itt szerezheti meg életének „első hitvallási élményét." Ehelyett sajnos azt látjuk, hogy a család, - mint a társadalom legkisebb sejtje - veszélyben van.  Testvéreim, Isten mellett vallást tenni itt szinte egyenlő értékűvé válik Jézus melletti hitvallással, és Jézus megtagadása Izrael számára Isten megtagadását is jelenti. Ebben az értelemben hirdet Krisztus egyszerre kegyelmet és ítéletet az emberek hitvallásos, vagy hittagadó magatartása alapján. Emellett az ember szabadságát tiszteletben tartja.

     Az Újszövetség beszámol arról, hogy Péter hitvallást tesz Isten Fiáról: „Te vagy a Krisztus." (Mk. 8, 29) Gondoljunk még egyszer a mi életünk hitvallás-pillanataira. De a Krisztus-hit megvallása és a felekezeti öntudat kitörései között nagy a különbség! Mert kétségtelen, hogy családi nézeteltérések, gyermekekért folytatott küzdelmek idején, sokszor nagyon harciasak tudunk lenni. Harciasan, szeretetlenül védjük sokszor felekezeti határainkat. De nagyon szótlanok és nagyon csendesek maradunk, amikor Krisztus-hitünket újra és újra meg kell vallani. A kettő sokszor nem ugyanaz. Jézus, azt mondja: az én barátaim készek a hitvallásra a Szentlélek által. S ez azt jelenti, készek megvallani, hogy bíznak benne. Nem futnak el Jézus barátai a hitvallás elől. Akkor sem futottak el, amikor vadállatok rohantak rájuk a római arénában, vagy amikor máglyahalállal kellett megpecsételni tanúságtételüket, amikor megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányták őket, amikor juhok és kecskék bőrében kellett bujdosniuk. Ezt bővebben Pál írja a Zsidókhoz írt levelében a 11 fejezetében:

     „mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, Akikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban."  

     Nem tudom magunknak a magyarázkodás, a mentegetőzés, a lelkiismereti teher leoldásának könnyű lehetőségét felkínálni. Hiszen ha elkezdünk alkudozni, mikor éri meg és mikor nem, mikor legyünk bátrak és mikor nem szégyen, hanem hasznos a megfutamodás, akkor annak a markába kerülünk, aki nemcsak megöl, hanem a pokolra is visz. Ezért legyen a reformációi önvizsgálatunknak nagyon komoly pontja ez a kijelentés: Jézus barátai mindenkor készek hitük megvallására.

     Legyen fontos felismerés reformáció idején: nekünk valójában nem Kálvin tanítványaivá kell lennünk, nem Zwingli tanítványaivá, hanem a Szentlélek tanítványaivá. Így lesz boldogító közösségünk az atyákkal, hiszen ők is a Szentírás és a Szentlélek tanítványai voltak. Így van ez ma is, így kellene lennie ennek most is! A Szentlélek akarja szánkat, szívünket, értelmünket, akaratunkat Jézus Krisztus Urunk szolgálatába állítani.

     Testvéreim, Jézus követése nem kor és korszellemfüggő! A közelmúltban történt egy faluban Hittanórán. Az egyik fiatal megjegyezte, hogy ő majd ráér idős korában templomba járni, addig járjanak oda csak az öregek, had élvezze addig az életet, amíg fiatal. Néhány hét múlva súlyos balesetet szenvedett. Hasonlóan vélekedett az a férfi, aki sok energiát fordított háza építésére, elfeledkezve Istenről. „Ha majd felépítem a családi házamat, ráérek utána is elmenni a templomba" - mondta. Sajnos rövid időn belül szívinfarktus következtében meghalt, három gyermeket hagyott maga után, s a ház sosem készült el. Lám mennyire játszadozott a szavakkal a hittanos fiú és a fiatalember. És játszadozunk mi is a kimondott szavakkal, nem tulajdonítva annak jelentőséget. Életünket a nehéz időkben sem tudjuk rábízni Istenre, úgy, ahogy annak idején az őskeresztyének tették. Jézus él! Krisztus első követőinek életét, ez a legrégebbi hitvallás hatotta át. Ez a rövid mondat erőt adhat lezárt koporsók csendjében a feltámadás reménységében, hogy akkor ott bizonyságot tudjunk tenni Megváltónkról. Ugyanez fogalmazódott meg a néhány évszázaddal később élt reformátorok szívében is. Luther szájából nem hősködő kiáltás, hanem hitvallástétel volt szájában a mondat, amit Wormsban mondott: „Itt állok, mást nem tehetek, segítsen meg az Isten!"

     Akkor vagyok erős, ha ugyan nincsen kezem ügyében semmilyen fegyverarzenál, de a barátom velem van. Aki kezem fogja, s akinek kezét foghatom. Aki velem vándorol, s megvéd, ha veszélybe kerülök, és ha baj van, figyelmeztet, de ugyanakkor nagyvonalúvá, nyíltszívűvé tesz mindenki irányában. Reformáció népe, Testvéreim, Jézus barátai nem ismerik a félelmet!

     Ne féljetek hát Jézusról vallást tenni! Merjetek a kétkedő emberek előtt, akár személyes életetekből példát mondani! Mondjátok el, hogy miként szabadított meg titeket az Úr életetek nehéz időszakában! Ha így tesztek, a mi Urunk sem fog megfeledkezni a vallástételről az Atyánál.

     Jézus barátai nem képmutatók, és bizony ehhez hozzá tartozik, hogy mindenek előtt készek saját bűneik megvallására.  Ő szólított meg, és fogadott barátaivá bennünket. És Jézus szeretete, barátsága leolvasztja rólunk a felekezeti szűkkeblűség, vallási sovinizmus jegét.

     Reformáció ünnepén így szól hozzánk a Mester: ha barátaim vagytok, a Szentlélek tanít titeket. S akkor készek lesztek nemcsak a ma is nagyon fontos, jól ismert, begyakorolt mondatokat ismételgetni, hanem az új, XXI. századi ember előtt készek vagytok vallást tenni Őróla. Ehhez adjon nekünk erőt, a mi Istenünk. Ámen

                                                                                                        Kovácsi Krisztián