Mezőföldi Református Egyházmegye

Épültünk és építettünk

2010-11-02 13:56:19 / Polgár Tibor

 

Evangélizációs

hét

Sáregresen

 

     

 

     2010. október 20-24-ig evangélizációs alkalmakat tartottunk Sáregresen. Ez a néhány nap azonban más volt, mint az eddigi evangélizációs hetek. Nemcsak azért, mert a Könnyek a Bibliában című sorozat szívhez szóló, bátorító és vigasztaló igehirdetéseket rejtett, hanem azért is, mert a Pápai Református Teológiai Akadémiáról érkezett teológusok fizikai munkával is segítették gyülekezetünket.

 

     A gyülekezeti ház udvarán járdaépítésben voltak segítségünkre, amit még egy ifisünkkel kezdtünk korábban építeni. A legjobbkor sikerült befejezni, hiszen a mostani őszi saras, majd csúszós idők közeledtével, sikerült megkönnyítenünk, biztonságosabbá tennünk a gyülekezetbe járó idősebb testvérek közlekedését. Nagyon örültünk, hogy szombat estére elkészült a járda, de a lelki munka természetesen folytatódott: a teológusok bizonyságtétele, beszámolója és a két család énekszolgálata által is épülhettünk. Vasárnap pedig, amikor a gyülekezetünkben evangélizáló lelkipásztor a hála könnyeiről beszélt, valóban hálás szívvel ünnepelhettünk együtt a templomban, ahol úrvacsorás istentiszteleten élhettük meg az egymással és az Istennel való közösség áldásait. Ha röviden akarom összefoglalni valóban ez a két szó jut eszembe: épültünk és építettünk. Istené legyen a dicsőség mindezekért!

 

Polgár Tibor

Galéria

PA210260.JPG PA210261.JPG PA210250.JPG PA210251.JPG PA210252.JPG PA210259.JPG PA210241.JPG PA210242.JPG PA210234.JPG PA210235.JPG PA210228.JPG PA210231.JPG PA210233.JPG PA210220.JPG PA210222.JPG PA210226.JPG PA200214.JPG PA210218.JPG