Ezért sok társadalmi és egyházi szervezet alakult az alkohol függő emberek megsegítésére! Közülük az egyik a Református Egyházon belül, a Kék Kereszt Egyesület. Elődeink a 19. század második felében, Svájcban kezdték a szabadulást hirdetni, ugyanis akkor alakult Egyesületünk.
     Székesfehérváron a Széchenyi úti gyülekezetben működik egy csoportunk, ahova várjuk a szabadulni akarókat, és felkészítjük őket, a dömösi szanatóriumban eltöltendő két hétre, majd utána visszavárjuk társainkat ide Székesfehérvárra, utógondozásra.
     De nem csak alkoholbetegek jöhetnek hozzánk, hanem kábítószer, játékfüggő, és egyéb idegi problémákkal küszködők is. A legfontosabb, hogy az emberi segítség mellett Jézus Krisztusra bízzuk a munkát, és Ő megszabadít, ha mi is akarjuk! Valamint a csoportba nemcsak betegek és szabadultak járnak, hanem pártoló tagok is.

Várunk szeretettel, Jézus, ha kéred, meggyógyít!

„Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal, sokszoros termést hoz"

Jn. 12, 24.

     Most a 2010. áprilisi írásomból szeretnék pár gondolatot idézni, hogy legyen annak is fogalma az alkohol jó és rossz hatásairól, akinek még soha nem volt vele dolga, vagy problémája:

Valami kell......

     Bizony valami mindig kell az embernek, kell a jó szó, a szeretet, és még annyi minden más kell ahhoz, hogy boldog legyen.

     Minden ember szeretne boldog lenni, de nagyon sokszor nem sikerül, mert a körülmények bizony nagyon kemények tudnak lenni. Sokan örülünk, ha nekünk jó, mert van a fejünk felett fedél, ennivaló a konyhánkban, a hálószobánkban van ágy, ahova lehajthatjuk a fejünket, sőt a pénztárcánkban van pénz.
     Ezek nagyon jó dolgok, nélkülük nem is tudnánk elképzelni a létünket. Nekünk ez jutott, de bizony vannak, akiknek ennek negyede sem került, de olyan is van, aki lecsúszott, pedig nagyon magasan volt.
     Sokszor látom reggelente a 40-50-es urakat, a kis motyóval, a reklámszatyorban, ott hordják az életüket, amit elvettek tőlük. Na bizony nagyon edzettek lehetnek ezek az emberkék, az első körben róluk beszélek, mert a mínuszokban, a hőgutában is az utcán van az ágyuk. Az ő derekukat, nem melegíti ágymelegítő villanypárna, és a szobájukban sem pattog a tűz a cserép-kályhában. Az ő ágyuk az utca, a kályha a nap, és a villanyuk a hold és a csillagok. Néha gondoltok rájuk? -, mert ők sem akartak ám ilyen hálóhelyet és talán nem egyedül szeretnének ébredni a" kartondoboz franciaágy utánzaton", és az újság-papír pehelypaplan takaró alatt".
     Na és az az utálat, amellyel sok puccos sznob hölgy és úr néz „ezekre" a szerencsétlen emberekre, mert ők is emberek ám, remélem azt, még mindenki tudja, mert ők bizony akkor is embernek érzik magukat, ha csak a látszat életüket élik is a peremen. A borosüveg és félig pálinkás butykos a legkedvesebb játékszerük nekik, az érdekes figuráknak, akiket mumusnak titulálva, gyerekijesztgetésre használnak a nagymamák.
     De tudja mindenki, hogy ők is nagypapák- és még nagymamák, sőt anyák és apák, de már nem annak érzik magukat, mert az érzésüket már megölték, pedig nekik is van ám érzésük, sőt még csak nekik van!
     Bizony egy jó ebéd, egy tiszta ruha, egy tisztálkodás, az ő szemszögükből annyi, mint nekünk közepes egzisztenciáknak egy magas jutalom, egy jó nyaralás egy boldog nap a családdal.
     Gondoltunk már arra, hogy akár mi is lehetnénk ott, ahol ők vannak, mert lehet, hogy holnap a mi munkahelyünk adja a kezünkbe a felmondó levelet és a számláinkat, már nem is tudjuk fizetni, akkor pedig az otthonunk is elvész és ugyan oda jutunk, mint azok, akiktől félünk az utcán, és elhúzódunk a másik felére, de néha dobunk egy pár forintot, a lelkiismeretünk megnyugtatására.
     Sok alkohol, és alkoholszerű lé csúszik le az utca hercegeinek a torkán, pedig lehet, hogy jobban, és joggal szeretnének egy gyümölcslevet, mint a reklámokban, (mert ott tudják az anyukák, hogy milyen gyümölcslére van a csacsogó csemetéknek szűksége). Hát a "Koldus Karcsik" is tudnák, és ők is lehet, hogy szívesebben meginnák a rostos barackot, mint a büdös cefrét. De a rostos barack nem melegít, a cefre és a lőre pedig egy pár óráig bizsergeti a fagyott újakat és a dermedt lábakat, melyek már érzéketlenek. Na hát ezért van annyi „alkesz" csöves, és hiába próbálja bárki beterelni a hajléktalan szállókra, oda bizony nemigen mennek, mert nincs ott alkohol és szabadság. Pedig már lassan-lassan függenek a rossz borok gőzétől, és ez nem engedi, hogy lekössék magukat, pedig szeretik a meleget és a tiszta ágyat. Sokszor azért húzódunk el ezektől az emberektől messzire, mert egyszerűen nem bírjuk a szagukat, ez az igazság, még én is így vagyok ezzel hiába is tagadnám, de nehezen viselem el szegényeknek a közelségét, és ez tényleg a gyomorforgató és orrfacsaró illat miatt van.
     Az összefogás, az nagyon jó lenne, és valami más is hiányzik, talán az, hogy kicsit szeressük is ezeket az embereket, legalább próbáljuk meg, hátha még sikerül kicsiholni valamit a csüggedt szíveinkből és az alvó lelkeinkből. Ha ebben a helyzetben lennék, mint ők, nekem is nagyon jól esne, ha valaki érdeklődne irántam és megpróbálna tenni értem legalább egy morzsányit. Az is jól esne, ha kézen fogna egy olyan ember, aki tudná, hogy mit kell tennem, és hova kell mennem igazán, és segítene az ügyes-bajos dolgaim intézésében, és ezt tényleg szívből, értem tenné!
 
     A második kör pedig a családban élő, látszólag mindent, jól tevő emberek, akik igazából céltalanok, de még maguknak sem merik bevallani, de már a házastársaktól is elhidegültek, és még a gyerekek sem kötik le őket. Bizony először csak egy pohárka vörös borocska, vagy kis rövid, hogy a hangulat javuljon, de aztán rákapnak, hogy kicsit lehet felejteni, könnyebb az asszony morgását hallgatni, vagy a gyerekek zsivaját.
     Először is ők, „kultúr" - ivóknak nevezik magukat és jó családfők, rendes emberek, csak néha szakad el a kötél, de akkor a kéz is lendül. Bizony ez komoly dolog, csak még senki nem látja, hogy mennyire rossz, annak, aki ebből a mókuskerékből nem tud szabadulni.  Pedig, de nagyon vágyna valami másra, igazi szeretetre, békére és igaz barátokra.
     Lehet, hogy addig, míg barátokra lelnek, még a poklok bugyrait meg kell járniuk és az alkoholizmust, mint nem szívderítő életérzést és állapotot,  fogják megtapasztalni, és a család is kikészül, pedig nem így indult a dolog.
     Először csak baráti körben egy-két pohárka kis agyserkentőnek nevezett itóka csusszant le a torkon, de később ez egyre több lett, már maga is csodálkozott, hogy mennyire bírja a gyűrődést, de azért folytatta. Bár ne tette volna, mert jött a májbetegség, idegi kimerültség, depresszió, minden testi baj, de már a lélekről nem is szólok.
     Bizony a munkahelyre is bejárnak a jó emberek, de már az alkoholszagú leheletet, negró cukor álcázza, és az üdítős üvegben is borocska lapul.
     Na erről beszélek, még a saját családja is felpártolja azt, aki belök egypár söritalt, vagy legurít egy kis szilvát, vagy vöröset. Oké, hát nem is az a baj, aki „rendesen" tud inni, vagyis amíg nem rabja az italnak addig rendben van, mert Jézus is megitta a szőlő terméséből készült italt, vagyis a bort, de nem részegedett le tőle, és a tanítványok is így tettek.
     Ugyanis minden jó, amit az Isten teremtett és alkotott, amíg mértékletesen tudunk élni vele, vagyis az alkohol megívása sem bűn, amíg azt Isten szerint tesszük.
     Na az alkohol is ilyen, mert sokan azt gondolják, hogy kis mértékben gyógyszer, nagymértékben, pedig orvosság, pedig ez egy téveszme, mert nagymértékben már méreg és halál!

     Nagyon sok esetben csak a gyerekek felnőtt korában jönnek elő a szülők alkohol betegségének következményei!
     A kis gyerek (ők a harmadik kör) még jobban tolerálja a szülei veszekedéseit, - mint a nagyok -, kiabálást, verekedést, de ne felejtsük el, hogy nagyon nagy nyomot hagy a kis lelkében, amit többet nem lehet kitörölni, mert az bizony, ott marad, megbocsáthatja a szülők bűneit, de el nem felejti soha!!!!
     Mire felnőnek a gyerekek már sérült a lelkük, és az idegrendszerük, sokszor menekülnek ők is az italba, mint a szüleik, vagy depresszióba esnek, amiből azt mondják nagyon nehéz kijönni, pláne egyedül!!
     Sokan már a 2-3 éves gyereknek is szeszes italt adnak, és jót nevetnek, hogy milyen nagyon szereti a bort, vagy a söröcskét, és még jót is tesz a kis emésztésének, de hát ez badarság!!
     A fejlődő szervezetnek egyáltalán nincs szüksége alkoholra, vagy alkohol - szerű italokra, mert a gyerekek igyanak nekik megfelelő italt, mondjuk tejet, vagy gyümölcslevet, netán vizet.
     A gyerekek testét nem szabad mérgezni alkohollal, és lelküket sem az alkoholizmus következményeivel!
 
     Nos, a fenti dolgokat, már egy évvel ezelőtt írtam, de szerintem még most is ezt tartom, vagyis tudom, hogy jó a csoportunk, de sokkal többen is felkereshetnének és élhetnének az Istennek a nagy kegyelmével, hogy megadja az emberek számára a gyógyulás lehetőségét!
     Sokan, a mostani tagjaink közül is féltek először jönni, mert úgy tartották, - hogy "nem vagyok én iszákos, akkor mit keresek, ezek között" - nem közénk valók.
     Nem voltam én sem iszákos, de úgy érzem, hogy elfogadtak a többiek, és már nagyon hiányozna, ha nem jöhetnék ide az alkalmakra. Az a lényeg, hogy mi elfogadjuk egymást, és szeretjük is, ezt meg merem kockáztatni, legalább is én szeretem a többieket, bízom benne, hogy ők is így éreznek. Hétfőnként találkozunk, van lelkészünk, csoportvezetőnk,  kis-csoport vezetőink, kántorunk, tagok, pártoló tagok, szóval így együtt mi vagyunk a „csoport". Már régen járok ide (10 éve), nem saját jogon, a párom gyógyult és vele jöttem, és itt ragadtam hála Istennek! Mióta járok, azóta kb. 10-15 ember az, aki állandó a többiek jönnek, maradnak, elmaradnak, szóval állandóan változik a kis csapat összetétele. Általában olyan 25-30 ember szokott alkalmanként megjelenni, olyan 2 és fél órát vagyunk együtt, 5 órától olyan 7 óra, fél 8-ig. Szoktunk énekelni, külön a mi számunkra készített füzeteink vannak, melyek igen szívhez szóló énekekkel vannak tele, sokszor többet érnek, mint egy ima, ugyanis azt mondják, aki énekel, duplán imádkozik.  Kirándulásokat is szervezünk, melyek nagyon jóra szoktak sikeredni, Dömösön is eltöltünk, már pár éve, évente egy hosszú hétvégét, amit már mindenki vár. Van karácsonyi ünnepségünk is, mely mindig fénypont, szerintem nem csak az én számomra, hanem mindenki másnak is.

Úgy érzem, hogy amikor idejövök hétfőn, a béke szigetére érkezem, és erőt merítek a következő napokra, ennyit tudok magunkról, de aki kíváncsi, jöjjön el hozzánk, szeretettel várjuk!

Kis-Takács Erzsébet