

Augusztus utolsó vasárnapján délután 5 órakor tartotta a Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola tanévnyitó istentiszteletét.
Az enyingi iskola művészeti képzésének ez a 15., általános iskolai képzésének pedig a 9. tanéve.
A tanévnyitó istentisztelet hagyományosan a Tinódi szignáljával kezdődik, melyet idén is Demény István, a rézfúvós tanszak vezetője, református presbiter fújt el, majd a gyülekezet elénekelte a Himnuszt.
Dózsa István enyingi római katolikus esperes igehirdetésében arról szólt, hogy tinódis diákokként egyúttal egy másik iskolának, Jézus iskolájának a tanulói is. Ha az utóbbi diákjaiként igyekeznek részt venni a Tinódi életében, akkor biztosan kevesebb nehézséggel kell majd szembenézniük az új tanévben.
Szabó Szilárd igazgató tanévnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy iskolánkban a családi légkör, az elhivatott pedagógusok, és a művészeti képzésben rejlő kincsek együtt adják azt, amiért jó tinódisnak lenni.
- Még akkor is, ha augusztus utolsó vasárnapján van, aki nem szívesen gondol az iskolakezdésre. (Ahogyan a viccbéli egyszeri fiú sem szívesen kelt ki az ágyból az első tanítási napon.)
Beszámolt arról is, hogy az iskolabelső a pedagógusoknak, iskolai munkatársaknak, szülőknek és gyermekeknek köszönhetően nyáron új, színes ruhát kapott.
A nyolcadik osztályosok nevében Jankovics Áron olvasta fel Márai Sándor: A hazáról és az államról című szövegét.
A Szózat eléneklését követően Labossáné Sánta Anikó evangélikus lelkész kérte Isten áldását az új tanévre.