
"Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá..."
(1 Péter 2,5)

Kipihenvén az egyházmegyei ifjúsági konferenciát, melynek gyülekezetünk adott otthont áprilisban, a következő héten játékos ifi alkalmunk volt. Nemcsak azért, mert pingpongoztunk, pontosabban forgóztunk a fiatalokkal, hanem azért is, mert ezt megelőzte egy hirtelen ötlet következményeként egy kis „csapatépítő tréning", melyre két fiatal vállalkozott a parókia konyhájának asztala mellett. A kihívás egy vár felépítése volt, amit egyik gyermekünknek vásároltunk, de a sok apró darab megfelelő helyre illesztése neki még túl nehéz feladatnak bizonyult.
Kiss Feri és Albert Peti azonban nem ismertek lehetetlent és hozzáláttak a nem is olyan könnyű feladathoz. Kb. fél óra múlva pedig megszületett a várva várt eredmény, melyet a következő képek is bizonyítanak. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a hasznos együtt munkálkodás, az egymásra utaltság, a közös gondolkodás és építés mellett még sok vidámság is tapasztalható volt a munka közben. Valószínűleg megyei ifjúsági rendezvényen is ki fogjuk majd próbálni ezt az ötletet, amely tényleg igazi építő feladat a résztvevők számára.
Polgár Tibor
sáregresi lelkipásztor