Inkább teológiai szinten válaszolok a kérdésre, mert így is konkrét lehet. A legszebb emlékeim azok az emelkedett pillanatok, amikor Igét hirdethettem, amikor együtt emlékezhettünk az evangéliumra, Isten beteljesedett ígéreteire, és a mi Urunk Jézus Krisztusban megerősödtünk abban, hogy Isten népének, benne az Ige egyházának van jövője, és ez a jövő nem bennünk, éppen ezért nem emberi módszerekben van, hanem az Isten hirdetett Igéjében. Ezzel saját önazonosságunkban is erősödtünk. Még akkor is ezek a legemelkedettebb pillanatai a hat évnek, ha sokszor szorongva jöttem le a szószékről, mert erőtlen volt ajkamon a szó.

„Az Ige mellett” rovat írása is ugyanezért emlékezetes számomra: adott az Isten erőt, időt, mondanivalót, a rengeteg teendő mellett, hogy hat éve, minden áldott nap írjam, végighaladva az egész Biblián, néhány bibliai könyvön már többször, akár háromszor is.

Ez az igei töltekezés aztán adott erőt minden máshoz is, amivel az egyházvezetés szolgálata jár.

Voltak-e kudarcai?

Sok volt. Folyamatosan van. Naponta van. Hiszem, hisszük, ezek is az Úr kezéből jönnek: érlelnek, alázatban tartanak, egyszóval kellenek.

Itt sem mondok konkrétumokat. Voltak mélypontok, nagyon nehéz ügyek.

Ám azért imádkoztam mindig, arra igyekeztem figyelni, az Úr kegyelméből;

- hogy soha ne törjön le a kudarc;

- mindig lássam azt, ami a kudarc ellenére jó, áldás, eredmény, így reménységgel tölthet el;

- hogy ne rágódjak sokáig egy valamin, hanem tudjak letenni, elengedni dolgokat;

- de tudjak tanulni is a kudarcokból;

- a végtelenül nagy ostobaságokat pedig kerüljem, mert jobb a fiát vesztett medvével találkozni, mint az ostobával, amikor megzavarodik (Példabeszédek 17,12), és bizony „hívő, küldetéses” ember is lehet ilyen ostobává, némelykor.

Kudarcaim ellenére, sőt mindenkor arra igyekeztem, hogy tegyem hűséggel a dolgom, ahogy tudom. Amim van, amit az Úrtól kaptam, azt tudom adni, azzal tudok szolgálni. Ezért soha nem is akartam, remélem, többnek látszani, mint aki vagyok. Ennyim van, több nincs, szolgálok vele, amíg lehet.

Egyébként áldom az Urat, mert mindeddig megajándékozott azzal, hogy minden helyzetben megtaláljam azt, ami örömöt okoz: ez minden mélyponton átsegített.

Mit tenne másképp?

Nem gondolkozom ezen. Annyira sűrű volt az elmúlt hat esztendő, hogy a legnagyobb odafigyeléssel, a legjobb indulattal is kegyelmi állapot, ha az ember nagyobb baj nélkül győzi.

Nyilván lehet utólag „okoskodni”, hogy mit kellett volna másként, de a valóságban olyan szigorú és sűrű, szinte teljesíthetetlen menetrendben történnek a dolgok, hogy úgy tűnhet, az események, az ügyek visznek minket.

De éppen ez az, amibe nem szabad beletörődni. Egy elvi kérdés merül itt fel, hogy hogyan lehet struktúrákat megváltoztatni, ha tényleg szükséges a változtatás, hogy a „mindennapi” kényszerpálya is áldottabb legyen. Hozzátéve, hogy nem mindig és mindenáron kell a változás, változtatás; mert gyakran az a gyanúm támad, hogy sok megújulási kísérlet mögött gyarló önmegvalósítási kísérletek lappanganak, a Krisztus ügy iránti szorongató szeretet helyett.

Van néhány dolog, amit másként tennék, és ezeket másként is fogom tenni a következő ciklusban!

De összességében elmondhatom, hogy én mindent megtettem, ami tőlem tellett. Mindig akkor van rossz érzésem, ha magamhoz képest, nem tettem meg mindent egy adott „ügy” érdekében. Ne tűnjék túlzásnak, de kimondom, szent alázattal; - igyekeztem mindent megtenni.

Talán lehetne „többet” is? De ehhez át kell strukturálni egy sereg dolgot, gyakoribb „nemet” kell mondani, jobban kell súlyozni dolgokat; de ennek is ára van, mert ezzel a egyházvezetés, számomra fontos és talán valamennyire már megvalósult, pásztorális része sérülne.

Tehát csak valamit beáldozva lehet más területen többet, ennél többet, hiszen minden nap, az éjszaka jó részét is beleértve „üzemben” voltam, voltunk. Örömmel tettük.

Mindig azt igyekeztem nézni, hogyan lehet megoldani valamit, és nem azt, hogy hogyan nem lehet megoldani egy adott ügyet.

Mindenesetre, ha valaki úgy érzi, akár a saját szubjektív világában, hogy valamit rosszul tettünk, vagy úgy érzi, hogy megbántottuk; az bocsásson meg, bátran tegye szóvá, és imádkozzon értünk, hogy tudjuk jobban.

Milyen érzésekkel fejezte be / folytatja a szolgálatot?

Köszönjük a bizalmat az újabb hat évhez. Ez nem egy megszokott formula, hanem rengeteg erőt ad, tehát ismét mondom, köszönjük: igyekszünk még bölcsebben megszolgálni.

Tehát töretlen lelkesedéssel folytatjuk: örömmel, reménységgel, jó érzéssel és szeretettel.

Már az ünnepek idején és a jövő év legelején áttekintjük: mi folytatható, mit kell másként, mit nem szabad tovább, hol vannak azok a területek, ahol lényegi változtatás szükséges? Ezeket közös fórumaink elé is visszük.

Az évforduló komoly számadással és előretekintéssel telik, a számos gyülekezeti szolgálat mellett.

Az előretekintésről a következő kérdésre válaszolva írok majd. Itt még arról szeretnék szólni, hogy a továbblépés feltétele, az előző szakasz értékelése. Ez részben megtörtént, a cikluszáró közgyűléseken, cikluszáró jelentésekben, de most folyamatosan én magam is azzal foglalkozom, hogy „anyagában”, irataiban, dokumentumaiban archiváljam, ilyen értelemben „lezárjam” az előző hat évet, és aztán a fenti szempontok szerint értékeljük azt, a továbblépés érdekében.

Mit tart a legfontosabbnak a jövőre nézve?

A missziói, pásztorációs, kommunikációs, pályázati programok, és számos áldott program folytatását.

A következő hat évben szeretnénk minden olyan gyülekezetbe eljutni, ahol még nem voltunk. A korábbi látogatásokat feleleveníteni: a „Hat év, hat egyházmegye” programmal.

Hogyan folytathatjuk a rétegtalálkozókat?

Szeretnénk továbbra is az igehirdetés-köteteket megjelentetni.

Továbbra is fontos lenne a Reposzt, a Közéleti blog, a fenyvesi táborok; nem folytatom... Ezeket korábbról ismerjük, itt nem sorolom…

Néhány konkrétumot csupán a rengetegből, ha a jövő feladataira gondolunk.

Először is tegyük fel a kérdést: Tudunk-e egyre inkább lényegi, elvi, teológiai kérdések mentén elindulni a mindennapok feladatai felé? Fontos, nélkülözhetetlen lenne a teológiai párbeszéd, hogy ez határozza meg a gyakorlati teendőket, és tényleg elkerüljük azt a veszélyt, hogy az ügyek irányítanak minket. A két háború között micsoda teológiai élet virágzott egyházunkban. Ez garantálta a tartalmat, az igei megújulást.

Ezek után néhány konkrétum, a jövő ciklus feladatait illetően, nem feltétlenül „sorrendben”, hanem ahogy eszembe jutottak ezek a feladatok.

A Pápai Gimnázium, internátus, múzeum, könyvtár épületegyüttesének teljes megújítása elengedhetetlen a következő ciklusban, hasonlóképpen a Siloám Otthon felújítása.

Foglalkoznunk kell a hit- és erkölcstan oktatás kérdéseivel, a felépülő rendszerben.

Fontos lenne a már ígért oktatásügyi szakértő beállítása, kerületi szinten, aki az oktatási intézményeinkben felmerülő kérdéseket megnyugtatóan tanácsolja, segítve ezzel az intézményfenntartó lelkipásztorokat.

Fontosabb területeken gyakorló református „profi” szakértők bevonása.

Az egyházmegyei, egyházkerületi előadók feladatkörét, rendszeresebb találkozóját újragondolni.

A lelkipásztor-továbbképzést folytatjuk. A laikusképzést, felnőtt-katechézist szeretnénk kiépíteni. Mindkettőt a PRTA bevonásával.

Egy „együttgondolkodó kört” szeretnénk létrehozni, az erre kész lelkipásztorokkal.

A lelkipásztori egzisztencia kérdésének veselkedjünk újból neki, nem lesz egyszerű.

A testületeinket még jobban helyzetbe szeretnénk hozni, úgy gondolom, sok újítás történt ebben az előző ciklusban is. Szükséges lesz „a mindennapi élet által kikövetelt”, még hiányzó szabályzatok megalkotása. Esperes-gondnoki értekezlet folyamatos bevonása a döntéshozatal előkészítésébe, a korábbiak szerint. Az egyházmegyék szerepének továbbgondolása, az előző hat év tapasztalatai szerint.

Át kell gondolni, hogy egyházfegyelmi kérdésekben, személyi ügyekben, hogyan lehet a gyorsabb intézkedést és a pásztorációs szempontot egyszerre érvényesíteni, lehet-e?

Mit tehetünk az ifjúsági munka elevenítése érdekében?

A biztosítási ügyeinket újra kell gondolni, ehhez szükséges a kerületben található ingatlanvagyonunk felmérése.

Folytassam, lehetne vég nélkül sorolni. Miközben az egyházigazgatás, adminisztrációs, közegyházi és egyéb feladatok, rengeteg utazással, szolgálattal, protokollal, továbbra is maradnak (ez kikerülhetetlen, aki mást mond, az nem ismeri ezt a feladatot), de ezekben meg kell találni az „okos” arányt.

Erről a „jövőről” igei-teológiai értelemben szeretnék szólni majd a január elsejei írásomban, itt most csak annyit, hogy jó tudni, olyan Urunk van, aki bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg azt, és az Ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek. Soha ne felejtsük el ezt! (Példabeszédek 3,19-21). Vagyis a tócsában mindig tükröződik az ég.

Forrás: www.refdunantul.hu