Mezőföldi Református Egyházmegye

Az egyház gondja - Beszélgetés Köntös László lelkészi főjegyzővel

2014-12-29 13:23:17 / Polgár Tibor

 

Mi a legszebb emléke az elmúlt időszakból?

 

Nem szeretnék egyet sem kiemelni mások rovására. Ez olyan, mintha azt kérdeznék tőlem, melyik gyerekemet szeretem a legjobban. Nagyon sok szép emlékem van, kezdve a nyakkendő nélküli látogatásoktól a rétegtalálkozókon keresztül a megjelent új könyvekig. Nem győzném felsorolni. Mégis, mindezeknek az alapja, az összefoglaló kerete a találkozások a gyülekezetekkel. Ez olyan számomra, mint a vérátömlesztés. Ha nincs gyülekezet, semmi sincs, csak iroda, adminisztráció, intézményesített egyház, túlfeszített semmittevés. Engem ez untatna.

 

 

 

Voltak-e kudarcai?

 

Hogyne, rengeteg. Pontosan akkor, amikor az egyház, mint intézmény a maga sok nyomorúságával szinte elszívta a levegőt a teológiai gondolkodástól. Ezek a kudarcok egyrészt személyi kérdésekhez kötődnek, s erről nem is akarok többet mondani. Másrészt egyházszerkezeti problémákhoz, s ezek többnyire nem is Dunántúl-specifikusak, hanem az országos egyház gondja. Évszázados terhek ezek, de mégis történelmi örökségünk, hogy ebben a rendben alakultak ki a mi egyházunk belső érdekeltségi viszonyai. Az alapkérdés tehát nem a koncepció, hanem a megvalósíthatóság. Ha innen teszem fel a kérdést, akkor bizony rengeteg kudarcom van, hiszen főjegyzőségem előtt számos, épp az egyházszerkezeti problémákat érintő kritikai cikket, tanulmányt írtam. Visszatekintve tehát, be kell ismernem, hogy sok tekintetben naiv voltam, s azt gondoltam, mint ahogyan sokan mások, ha van diagnózis, koncepció, a megvalósítás már csak gyerekjáték. Nos, nem. Az egyház nem egy vállalat, hanem egy emberi közösség, amelyet át- és behálóz az érdekeltségi viszonyoknak a sokszor átláthatatlan mozgása. Magyarán, az egyházigazgatás konfliktusokkal is jár, s az igazi kérdés mindig az, hogy egy koncepcionális problémát hogyan lehet megoldani a jelenlegi szerkezetben. Csak néhány példát mondok. Hogyan lehet például a jelenlegi parókiális rendszerben új missziói gyülekezeteket létrehozni? Miként lehet megoldani a gyülekezetek szavazati számértékének problémáját? Miként lehetne létrehozni egy olyan szerkezetet, amely példádul orvosolhatná a lelkipásztori fizetések közötti olykor nagy különbségeket? S lehetne tovább folytatni. Ezek bizony országos szintű kudarcos területek, s azt látom, hogy miközben szinte mindenki megfogalmaz valamiféle reformigényt, a koncepciók rendre elbuknak, épp a rendszer miatt.

 

Mit tenne másképp?

 

Nem tudom, mit tennék másként. Hál’ Istennek, Dunántúl olyan egyházkerület, ahol a főjegyzőségem alatt sem kellett „megerőszakolnom” magamat. Szóval nem érzek magamban semmiféle alapvető változást a ciklus előtti magamhoz képest, s igazán hálás vagyok a gyülekezeteknek, hogy ezt megengedték nekem. Sőt, úgy tűnik, meg is értettek. Az újraválasztásomat így értelmezem. De köszönöm a kerület újra választott vezetőinek is, hogy itt, Dunántúlon sikerült egy egészen sajátos, a szó valódi értelmében testvéri munkaközösséget és munkarendet kialakítani, amelyben – s kérem, ezt ne értse félre az Olvasó – mindegyikünknek „saját arca” van, s nagyon örülök, hogy ez a jövőben is így folytatódhat. Közben pedig sikerült megőrizni Dunántúl egységét. Ezt tartom az elmúlt hat év legnagyobb eredményének, még ha ez nem is annyira nyilvánvaló. Az egység nagy érték, főleg háború idején. De nem kerülöm meg a kérdést. A legnagyobb hibám, azt hiszem, a türelmetlenség, amelynek szóban sokszor hangot adok. Több higgadtság kellene, ugyanakkor a dinamizmusomat nem szeretném elveszíteni.

 

Milyen érzésekkel fejezi be / folytatja szolgálatát?

 

Szorongással. Sokat vállaltunk. Aki belenéz a püspöki jelentésbe, vagy most a parókiális könyvtárakhoz eljutott püspöki szolgálati naplóba, ezt pontosan láthatja. De ezt a tempót nem szeretnénk alább adni. Sőt. Ugyanakkor itt vannak az egyik fenti válaszomban említett koncepcionális kérdések. Egyházunk jövőjének a gondja. Nem mintha az egyház jövője tőlünk függne. De mégis, az Úristennek úgy tetszett, hogy embereket használ az Ő egyházának ügyéért. Az az egyháztag, aki az elhívásnak ezt a súlyát nem érzi, nem is igazán értheti, miről van itt szó. Az egyház gondja miatti szorongás „jó” szorongás. S megint jól értse az Olvasó: én szeretem ezt a szorongást. Ha ez nem lenne bennem, azt jelentené, hogy kiégtem. Nos, ez az, ami soha nem akarok lenni: kiégett főjegyző.

 

Mit tart a legfontosabbnak a jövőre nézve?

 

- A hitet. Hitet a feltámadott Úr Jézus Krisztusban. Mi mást?

 

 

Forrás: www.refdunantul.hu