
„Dícsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!"
(Zsolt 106,1)
![]()
2010.02.13-án 18 órai kezdettel az ÉJFÉLI KÁLTÁS GOSPEL kórus koncertjét tekinthettük meg Mezőszilason, immár 3. alkalommal. A koncertnek a református templom adott helyet. A rossz idő ellenére mintegy 50-60 fő vett részt az alkalmon. A kórus énekkel kísért bevonulása megindító és látványos volt. Felemelő volt látni, hogy ennyi fiatal összegyűlt Istent dícsőíteni. Nagy Judit tiszteletes asszony köszöntötte az egybegyűlteket egy igével és néhány gondolattal. Jó volt látni a fiatalok szemében a szeretetet és az odaadást Isten dicsőítése közben. A koncert alatt Dr. Makkos Norbert bíró úr osztott meg velünk néhány gondolatot, és egy verset olvasott fel, ami mindenki szívéig hatolt. Sok könnyes szemet láttunk, melyek a jelenlévők érzéseit tükrözték. Hiszem, hogy Isten jelen volt ezen az alkalmon, és hogy ez által is munkálkodik a szívünkben. Ezen a koncerten egy csodálatos élménnyel lettünk gazdagabbak, amely felüdítette mindannyiunk lelkét.

Végezetül az alkalmon hallott egyik dalszöveget szeretném megosztani, amely nagyon megérintette a szívemet:
Tudd, van egy gyertya
Tudd, van egy gyertya a szívünkben,
van kié lobban, van kié nem.
De él az Isten, ki lángra gyújthat,
és meggyógyíthat, ha Benne élsz.
Hordozd a gyertyát, lángoljon benned,
annyian várják, oly sok szív fáj.
Törd át az éjjelt, hadd lássák fényed,
tartsd a gyertyát, mert szükség van rá,
óvd a lángját, mert szükség van rá.
Eltévedt testvér, látod, hogy nem megy,
ahol kerested, nem égett láng.
Becsaptak téged, de ne add fel kérlek,
elszunnyadt gyertyád szikrára vár.
Hordozd a gyertyát...
Istenben bízva a holnap hív ma,
nézzünk föl együtt most az ég felé
imában kérve, Jézus nevében
győzzük le végre az éjszakát.
Hordozd a gyertyát...
...mert nagy szükség van Rá.
Turi Brigitta
(sáregresi református ifjúsági csoport tagja)