
Meg kell vallanom őszintén, hogy nem nagy lelkesedéssel indultam szombaton Sárkeresztesre az ifjúsági teaház újabb alkalmára. Ennek az volt az oka, hogy nem vagyok egy sportember, és ezt az alkalmat pedig a sportpályára szervezték a házigazdák. Mivel azonban a csőszi-soponyai ifis fiúk lelkes teaház látogatók és volt egy-két vállalkozó lány is, hát elindultunk.

A nap melegen sütött, így aztán gyorsan megettük a szendvicseket, nehogy megromoljanak. Közben megérkeztek a meghívott vendégek is, Temesvary Jóska és felesége Sandra, akik egy amerikai misszió (Team Expansion) munkatársai itt Magyarországon és a program nagy részét szolgáltatták ezen a délutánon. Egy rövid ismerkedés után a fiatalok számára igen érdekes, bár nem túl könnyű játék következett: a baseball. Én nem igazán értettem, ki, mikor, hová és miért fut, de a srácok nagyon élvezték. Azt ők is bevallották, hogy idő kell mire a szabályokat kezdi kapizsgálni az ember, így aztán megnyugodtam, hogy ez nem a koromból fakad. Levezetésként azért játszottak magyar focit is.
tovább
Szeretettel és hálás szívvel köszöntünk minden Édesanyát!
„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya,
nem könyörül-e méhe gyermekén?
Ha mások megfeledkeznének is,
én nem feledkezem meg rólad!"
- így szól az Úr!
Ézsaiás könyve 49,15

Egy Amerikában élő leány elhagyta az édesanyját, mert szabadon akart élni. Először valóban minden olyan nagyszerűnek látszott, de végül Chicago alvilágában kötött ki, és merő nyomorúság lett minden. A pillanatnyi örömök után jött a kilátástalanság! Barátaival kocsmákban és bárokban mulatozott, szíve mélyén azonban a tékozló lány nem volt már boldog!
Az évek hosszú során át valaki várta őt otthon: az édesanyja. Várta a gyermekét, várta a leányát. Oly szívesen megkereste volna, elment volna hozzá, de leánya címének kiderítésében még a bűnügyi rendőrség sem tudott neki segíteni!
A szeretet azonban találékony: levelet írt neki! Sok fényképet csináltatott magáról. A fájdalomtól megöregedett arc néz le róluk. A képeket kartonlapokra ragasztotta, és ezt írta alájuk: "Anyád vár, gyere haza!" Azután a képeket elvitte Chicago alvilágának kocsmáiba és mulatóhelyeire, és engedélyt kért, hogy a falra kitehesse azokat.
Egy éjszakai mulatóban a zenekar utcai nótákat játszik. Egy fiatal nő - üres lélekkel és tönkretett élettel - megy át a szennynek ezen a barlangján. Hirtelen megáll, mint akit villámcsapás ért. A falon egy idős asszony képe: "Anyád vár! Gyere haza!" A leány keserves sírásra fakadt: "Édesanyám!". Néhány óra múlva a lány otthon volt.
tovább
Körlevél az ifjúsági táborról
Kedves Szolgatársaink!
Amint arról március 25-én kelt levelemben hírt adtam július 12-17. között Balatonfenyvesen Egyházkerületi Ifjúsági Találkozót szervezünk. A tábor előkészítése egyházmegyei referenseken keresztül történik. Szeretettel emlékeztetünk mindenkit, hogy a jelentkezés határideje május 15.
tovább
Kedves Szolgatársaink!
A nyakkendő nélküli látogatások során többször is felmerült az az igény, hogy jó lenne, ha szerveznénk egyházkerületi ifjúsági találkozókat, különös tekintettel a konfirmáció utáni, középiskolás korosztálynak.
Ezt a kérdést a legutóbbi esperesi értekezleten is megtárgyaltuk, s az egyházkerületi vezetéssel egybehangzóan az esperes urak is azt a véleményüket fogalmazták meg, hogy ilyen találkozókra nagy szükség van. Ezért az idő szűkös volta ellenére is úgy döntöttünk, hogy az első ilyen kerületi ifjúsági találkozót még idén nyáron július 12-17. között Balatonfenyvesen megszervezzük.
tovább

Hétköznapjainkat a kemény, megfeszített munka köti le, többnyire teszi az ember a maga dolgát, otthon, munkahelyen, mindenhol igyekszik helytállni. És akkor, amikor jön a várva várt hétvége, sok mindent csak akkor lehet bepótolni, éppen ezért az nagyon ki van sámfázva! Pláne, így tavasszal, ott a fűnyírás, veteményezés, virágoskertek rendbetétele, és megannyi munka bent a házban is, valamikor be kell pótolni a házi munkákat is. Ki az az elvetemült, aki még idejét pazarolja ilyen dologidőben egyházi programra? Jó néhányan azért mégis megteszik. Na de miért? Mert tudjuk és sokszor megszégyenülve tapasztaljuk meg, hogy az időnket sem mi szabjuk ki, és nem csak mi gazdálkodhatunk vele. Isten ad alkalmakat és lehetőségeket aktívan pihenni, és bölcsen élni a közösség adta lehetőségekkel. Április 24-én újra találkozhattunk egymással szülők és gyermekek, református gyülekezetünk már aktív és még érdeklődő tagjai, mindazok, akik szerették volna jobban megmozgatni tagjaikat, szerették volna felcserélni munkapadjaikat, íróasztalaikat a sportpályák aktivitást igénylő világára. Azt gondolom, senki nem bánta meg, és utána nagyobb lendülettel térhetett vissza a hétvégi tennivalókhoz.
tovább
Kedves Szolgatársak!
Szeretettel hívlak Benneteket áprilisi lelkészértekezletünkre, melyet 2010. április 27-én / kedden / 9 órai kezdettel tartunk Polgárdiban.
Programunk:
• Áhítat: Varga B. Árpád
• Előadás: Pünkösd homiletikuma - Steinbach József püspök
• Júniusi csendes napok programjának megbeszélése
• Esperesi beszámoló
Életetekre és szolgálatotokra Isten áldását kívánva, testvéri köszöntéssel:
Brunner Vilmos
tanulmányi ea.
tovább
Találkoztak a 64-esek

Egyházmegyénk déli részének gyülekezeteiből, a 64-es főút mellől az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola dísztermében gyűltek össze a presbiterek és a gyülekezetük életében tevékenyen részt vállalók.
A nyitó áhítat a napi újszövetségi ige (Mt 5, 13-16.) alapján azokról az elvárásokról szólt, amiket mi támasztunk másokkal szemben és fordítva, amelyeket mások, elsősorban a gyülekezetünk támaszt a presbiterekkel szemben. Annak érdekében, hogy az igazán lényeges elvárásoknak (családban, gyülekezetben, lakóhelyünkön) megfelelhessünk, Azzal kell szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat, Akitől feladatot, mandátumot, küldetést kaptunk. Így lehetünk képesek a só és a világosság, a hegyen épített város és a lámpás szerepét betölteni.

Hogyan szervezhetjük tudatosabban gyülekezetünk életét? Hogyan aktivizálhatjuk saját közösségünket? Milyen lehetőségeink vannak? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a válaszokat április 15-én az enyingi presbiteri továbbképzésen.
Ifjúsági Konferencia
2010.04.10. Sáregres
Péter a példakép?! Erre a kérdésre próbáltuk közösen megkeresni a
választ azokkal a fiatalokkal, akik szombat délután eljöttek a konferenciára Sáregresre az Egyházmegye gyülekezeteiből. Délután fél kettőtől kezdtek megérkezni a fiatalok az alkalomra, és körülbelül 40-50 fiatallal kezdhettük meg a Kávéházat a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) munkatársaival együtt, akik az alkalmon szolgáltak közöttünk. Közös énekléssel dicsőítettük Istent, majd Imre Bálint esperes úr egy rövid áhítattal nyitotta meg az alkalmat. Közösségépítő játékokat játszottunk a KIE csoport irányításával, majd játékos formában rátértünk Jézus Krisztus egyik tanítványára, Péterre és az ő történetére, ahogy az meg van írva a Biliában a Máté evangéliumában.
Ezután csoportbeszélgetésekre és imaközösségre is volt lehetőségünk.
tovább